Canon EF 400/5.6L USM

Régóta vágytam már egy hosszabb objektívre, amit elsősorban nagyobbacska madarak reptükben történő fotózására szeretnék majd használni. Nehéz volt a döntés, hiszen jópár alternatíva létezik, az egyik ebben jobb egy kicsit, a másik abban. Tökéletes választás nincs, de erről majd egy kicsit később... Jócskán megkésve, kb. négy héttel a rendelés után, végre megérkezett a kiszemelt típus, a Canon EF 400/5.6L USM. Nagy élmény volt leszaggatni róla a celofánt.

Mi van a dobozban?

Az objektív elég méretes papír dobozban érkezik (a nagyobbakhoz már egy teljesen értelmet bőrönd jár), ami tartalmazza magát az optikát, egy gyöngyvászon tokot, kupakokat, állványgyűrűt, és egy rövidke leírást. A gyöngyvászon tok legalább annyira értelmetlen, mint a nagytestvérekhez kapott bőröndök. Nem ismerek senkit, aki használná ezeket... A tok sajnos csak egy egyszerű bújtatóval rendelkezik a hátulján, így nem igazán lehet felrakni a LowePro hátizsákok SlipLock füleire. Kár. A jó hír viszont az, hogy az objektívhez járó állványgyűrű, név szerint a Canon Tripod Mount Ring A II. (W), kompatibilis a Canon EF 70-200/4L USM objektívekkel (az IS és a nem IS verzióval is). Ha esetleg tervezünk valami ilyesmit, vagy ha már meg is van, akkor ez a gyűrű igazán jól fog jönni.

Felépítés

A felépítése kiemelkedően jó. Az egész tubus fémből van, amit a szokásos rücskös fehér festéssel vontak be. A beépített napellenzőt már a Canon EF 200/2.8L USM objektívemnél is nagyon praktikusnak találtam (bár annál egy kicsit ügyetlenül oldották meg), és itt is az. Nem foglal extra helyet a táskában, nem lehet elveszíteni, gyorsan kihúzható. A napellenző mindkét végállásában szorosan áll, kihúzva bajonettel záródik, így a váratlan csúszkálás kizárva. Az elején található gumi bevonat pedig hatásosan véd az apróbb ütődésektől.

A fókusz két gyűrűvel is állítható. Van egyszer a szélesebb, kisebb átmérőjű gyűrű, és van még egy a napellenző alatt, ami csak fele olyan széles, viszont nagyobb az átmérője. A napellenző hátrahúzott állapotában olyan szorosan ül, hogy a rajta lévő gyűrű is használható a fókuszálásra.

Az objektív gépváz felöli végén található egy barázdált rész, amin nagyon jó fogás esik le- illetve felszereléskor. Igazán ügyes dolog.

A tubuson két kapcsoló található. Az egyik a szokásos AF/MF kapcsoló, a másik pedig egy autófókusz limitáló, ami korlátozhatjuk az autófókusz munkatartományát. Alaphelyzetben 3.5m-től a végtelenig működik, de a kapcsolót a másik állásba tolva 8.5m-től indul a játék. Ezzel elvileg a nagyobb távolságokban lévő témák esetén némileg gyorsíthatjuk a fókuszálás sebességét, bár nem tudom hová, hiszen limitálás nélkül is nagyon gyors.

Az állványgyűrű nagyon praktikus, leszereléséhez nem kell levenni az objektívet a gépvázról, mint például az Canon MP-E 65/2.8 1-5X-höz kapott "B" típusú gyűrű esetében. Úgy működik, ahogyan a Sigma gyűrűi is, a rögzítő csavar kilazítás után a gyűrű egy csukló mentén szétnyitható.

Bár az objektív kialakítása tényleg remek, látszik rajta, hogy kemény használatra szánták, egy ponton mégis lehetett volna a Canon kicsit bőkezűbb. Ez pedig a tömítettség kérdése, ez ugyanis, eltérően a többi nagytelétől, valahogy kimaradt.

Szűrők

Ez az utolsó nagytele a Canon kínálatában, ami még 77mm-es frontlencse előtti szűrőmenettel rendelkezik. A 77mm nagyon elterjedt szűrőátmérő a Canon objektíveknél, a komolyabb felhasználásra szánt típusok jelentős része ezt a méretet használja (17-40/4L, 24-70/2.8L, 24-105/4L, 70-200/2.8L, 100-400/4.5-5.6L, stb.). A hagyományos méretű szűrőátmérőnek van még egy előnye, mégpedig az, hogy hagyományos kupakja lehet, nem az a buta ráhúzós fajta. Hátsó szűrőzésre és zselatin szűrők használatára ennél a típusnál nincs lehetőség.

AF

Sosem tartottam túl sokra a 400D AF rendszerét. Csak a középső pontot éreztem használhatónak, a többi szinte sosem talált rá normálisan a célra. Most viszont mintha megtáltosodott volna kis műanyag gépem. Az összes AF pont aktív, a követő fókusz valóban követ (szépen átadva a célt egyik pontról a másikra), és a sebesség pedig egyenesen elképesztő. Ráirányítom az objektívet a célra, félig lenyomom az exponáló gombot, és a kép azonnal élesre vált. Nem hibázik, nem cibálja ide-oda a fókuszt, egyszerűen csak működik és kész. Valahogy így kellene működnie minden AF optikának.

Két hibája azért van. Az egyik a hangja. Bár USM hajtja, de mégsem teljesen csendes. Van valami furcsa, kicsit darálós hangja, ami ugyan nem túl hangos (sőt, kimondottan halk), csak valahogy zavaró. A másik probléma a viszonylag távoli közelpont. Három és fél méter nem kevés, és bár a szokásos témáihoz (nagyvadak, nagyobb madarak) bőven elég, de ha kicsivel rövidebb volna, jól lehetne vele apróbb dolgokra, egerekre, cickányokra, lepkékre vadászni. Így marad a közgyűrű (sajnos nekem nincs), ami elég kényelmetlen, és sokat levesz a fényerőből. Ha elsősorban ilyen apróságokra fotózására szeretnénk használni, akkor a Canon EF 300/4L IS USM a jobb választás, ennek sokkal rövidebb a közelpontja (1.5m).

Élesség

Az élesség nagyon fontos egy nagytelénél, különösen teljes nyíláson, hiszen jellemzően itt használjuk. Az olyan teleobjektívek, amelyek egy-két rekesznyi szűkítés után érik el élességük maximumát csak nagyon korlátozottan, leginkább tájképekhez, használhatók. A következő képek 100%-os nagyítások, élesítés nélkül, RAW formátumból konvertálva.

f/5.6

f/6.3

f/7.1

f/8.0

Folytathatnám, de nincs értelme, a lényeg már így is látszik: az objektív teljes nyíláson a legélesebb, majd az egyre szűkebb rekeszek okozta diffrakció szépen lassan csökkenti a maximális felbontást. Hihetetlen, de igaz: pont úgy működik, ahogyan kell.

A háttér elmosása

Ez a leghosszabb objektív, amit valaha használtam, így nem igazán lepett meg, hogy ez keni el legszebben a háttér életlen részeit az összes általam használt optika közül. Az életlen részek teljesen természetesnek hatnak, nem darabosak, nem jelentkezik bennük semmilyen mintázat. Több esetben is az a határozott érzésem támadt, hogy a szépen elmosott háttér valami meseszerű hangulatot kölcsönöz a képeknek.

f/5.6

Alternatívák

Nem volt egyszerű kiválasztani, hogy melyik nagytelét válasszam, ugyanis rengeteg remek alternatíva van erre a fókuszhosszra. Az én céljaimnak (természetfotózás) leginkább egy könnyű, kicsi (tehát könnyen hordozható), és optikailag is tökéletes típus felel meg leginkább. Mivel hosszú távra tervezem ezt a kapcsolatot, így az ár másodlagos szempont volt. A méret és súly miatt esett ki a Canon 300/2.8IS (1.4x telekonverterrel) és az 500/4IS. Ezek nem fértek volna el a hátizsákomban, és egyébként sem szívesen cipelném őket hegyen-völgyön. Nem is beszélve arról, hogy vehettem volna külön nagytelés állványfejet is. Persze ha nagyon megkedvelem a nagytelézést, akkor majd egyszer beruházok egy 500/4-re, de ez elsőre, tapasztalatok nélkül kicsit túlzás lett volna. A Canon-tól még két hasonló optika jött szóba: a 300/4IS és a 100-400/4.5-5.6IS. Mindkettő hordozható méretű, viszonylag könnyű, és stabilizált. Sajnos a 300-as túl rövid, telekonverterrel pedig nem túl éles, valamint az AF sem túl gyors így, a zoom pedig lényegesen életlenebb. Nagy kár, mivel az optikai stabilizátor és a lényegesen rövidebb közelpont nagy előny lett volna bizonyos helyzetekben.

Külső gyártótól három zoom objektívet fontoltam meg. A Tamron 200-500-at, a Sigma 50-500-at (aka. Bigma), és a szintén Sigma 120-300/2.8-at, telekonverterrel. Az utóbbi szintén nagy és nehéz, bár optikailag elég komolynak tűnik. Sajnos a Sigma híres a kompatibilitási gondokról, így ezt az egyébként nagyszerű (és tudásához képest nem is túl drága) objektívet nem mertem megvenni. Ha biztos lehetnék benne, hogy 5 év múlva is tudnám majd használni az akkori Canon vázakkal, akkor ő lett volna a nyerő. A két szuper zoom pedig… Bár árban ez a két típus lett volna a legelőnyösebb (azaz a legolcsóbb), optikai minőségük elmarad az elvárt szinttől. Ami elég nagy kár, mivel nagyon praktikus tartományokat fednek le.

A Sigma stabilizált zoomja, a 80-400, az optikai minősége és a lassú AF motorja miatt esett ki már az első pillanatban. Ez az objektív nincs egy kategóriában a fent említettekkel.

Szóval maradt a régi Canon 400/5.6, a kínálat talán legunalmasabb példánya. Nem stabilizált, nem nagy fényerejű, nem zoom. Viszont kicsi és könnyű (természetesen szigorúan a fókuszhosszához viszonyítva), borotvaéles már teljes nyíláson is (máshol nem is igen van értelme használni egy nagytelét), és remélhetőleg mindig is működni fog a Canon EOS gépvázakkal.

Persze nem tökéletes ez sem. Nekem 3 dolog hiányzik belőle: az időjárásálló tömítettség, a képstabilizátor, valamint a rövidebb közelpont.

Szeretném hangsúlyozni, hogy ez az én preferenciáim alapján született döntés. Másnak más fontos. Ha valaki keveset cipekedik, de sokat ül lessátrak árnyékában, akkor a Canon 500/4 jobb választás lehet. Talán másnak nem probléma az esetleg kompatibilitási gondokból adódó gyors értékvesztés. Neki a Sigma egyébként nagyszerű 120-300/2.8 zoomja lehet a tökéletes választás. Megint másnak a sokoldalú felhasználhatóság lehet az elsődleges cél, neki ott a Canon 100-400. Ha pedig az alacsony ár a döntő, akkor a Tamron vagy Sigma szuper zoomok valamelyike lehet a győztes. Ízlések (pénztárcák) és pofonok. Ahogyan oly’ sok esetben, itt sincs legjobb, csak a célnak jobban megfelelő. Hogy mi a cél, azt pedig mindenki döntse el maga.