Canon EF-S 55-250/4.0-5.6 IS

 

Nem tudom miért, de az, aki vesz egy tükörreflexes fényképezőgépet, rögtön olthatatlan vágyat kezd érezni egy teleobjektív iránt. Én még nem láttam senkit, akinek a második objektívje egy nagy látószögű típus lett volna. Hogy ez miért van így, és hogy bölcs dolog-e, azt sokáig lehetne boncolgatni, csak nem érdemes. A lényeg, hogy van egy valós igény, amit mindegyik gyártó igyekszik valahogy kielégíteni. A recept viszonylag egyszerű. Kell egy megfizethető árú, kicsi és könnyű darab, ami pont ott kezdődik, ahol a legelterjedtebb alapzoom végződik (a kezdő fotósok valahogy félnek lyukakat hagyni az elérhető fókuszhosszaik között, ugye, mindenki emlékszik a Canon EF 80-200-ra?), és minél hosszabb. Minden más, a fényerő, a fókuszmotor, a felépítés , a rajzolat másodlagos.

EF-S 55-250 IS, EF-S 10-22 USM, EF 24-105L IS USM

A Canon legújabb válasza erre a piaci igényre az EF-S 55-250/4.5-5.6 IS objektív. Egy kicsit hosszabb, mint a konkurencia hasonló szegmensbe szánt típusai, és természetesen van benne optikai képstabilizátor. Hála egyik kedves szomszédomnak, lehetőségem volt kipróbálni, ezt a viszonylag új típust. A benyomásaim elég vegyesek, lássuk is, miért...

 

Felépítés, kezelés

Annak idején, a második objektívem EOS rendszerben (természetesen) egy Canon EF 80-200/4.0-5.6 II. telezoom volt, így fel voltam készülve minden rosszra. Az a típus ugyanis nagyon silány felépítésű volt, lötyögött, kotyogott, és szinte lehetetlen volt kézzel fókuszálni, ugyanis gyakorlatilag nem volt rajta fókuszgyűrű. Valami hasonlót vártam ettől a típustól is, de kellemesen csalódtam.

EF-S 55-250 IS, EF-S 10-22 USM, EF 24-105L IS USM

Ez az objektív nagyon jól össze van rakva. Bár mindene (sajnos a bajonettet is beleértve) műanyagból készült, mégis, kézbe véve nagyon masszív benyomást kelt. Nyoma sincs benne kotyogásnak. A fókuszgyűrű ebben a kategóriában szokatlanul nagy (sokkal nagyobb, mint a jóval drágább EF-S 10-22-é), jól használható, bár kicsit szoros. AF üzemmódban természetesen nem forog el, bár a fókuszálás hagyományos (de azért nem túl zajos) mikromotorral történik. Ilyenkor sajnos nincs lehetőség kézi rásegítésre. A tubus zoomolás és fókuszálás közben egyaránt nő, de lefelé fordítva sem hajlamos a kicsúszásra. Az objektív szűrőmenetes része (52mm, egyébként) fókuszálás közben elforog, így a polarizációs szűrők használata elég nehézkes.

A zoom gyűrű hatalmas, könnyen kezelhető, szépen forog, Az egyes fókuszhosszak nincsenek nagyon összetorlódva, így könnyű precízen állítani. Az objektív tövénél, a bajonett előtt, kapott helyet a fókusz üzemmód választó (AF/MF) és a képstabilizátort aktiváló kapcsoló. Fókusz limitáló nincs, és a kapcsolók a szokásosan kicsi Canon megoldások. Összességében tehát jól kezelhető, árához és kategóriájához képest jó felépítésű darabról van szó. Bár a gyártó az EF-S 18-55/3.5-5.6 IS kiegészítésének szánja, mégis, sokkal jobban összerakta.

 

Élesség

A következő képek 100%-os nagyítások, közvetlenül RAW-ból, a képek közepéből, élesítés nélkül. A felvételeket kézből készítettem, ISO100 érzékenységen, bekapcsolt képstabilizátorral. Állvánnyal persze sokkal precízebb lett volna ez a teszt, csak hát ezt az objektívet szinte senki nem használja állványról, nem arra lett kitalálva. (Csak hogy az akadékoskodókat is megnyugtassam: a leghosszabb záridő 1/400 másodperc volt, egy állvány nem sokat számított volna.) A bal kép mindig teljes nyíláson, a jobb f/8-ra rekeszelve készült.

55mm:        

135mm:       

250mm:       

Érdekes, igaz? Úgy tűnik, hogy az objektív nagyon szépen muzsikál teljes nyíláson, de érezhetően romlik lerekeszelve. Ez a hatás különösen jól megfigyelhető a tele vége felé. Ráadásul úgy tűnik, hogy nem csak az élesség csökken, hanem a kontraszt is. Több képet is csináltam, hasonló eredménnyel. Hogy ennek a jelenségnek mi az oka, azt nem tudom, a diffrakció még nem okoz ilyen jelentős romlást f/8-as rekeszen. Mindenesetre ez nem akkora probléma, mint amekkorának első ránézésre tűnik. A teleobjektíveket ugyanis leginkább teljes nyíláson használjuk, és ott ez a típus kimondottan jól szerepelt.

A helyzet a képek szélein és a sarkokban is teljesen hasonló, nem foglalnám feleslegesen a helyet annak bemutatásával is.

 

Ellenfényben

Ez az a terület, ahol ez az objektív elvérzik. Sajnálatosan nagyon gyenge teljesítményt nyújt ellenfényben, és nem is csak akkor, ha a fényforrás (a következő képeken ez ugye a Nap) a képen van. Gyakorlatilag megszűnik a kontraszt, a képek szürkék, fátyolosak lesznek, és mindent beborítanak a szellemképek.

   

Ellenfényben készült felvételek, erősen lerekeszelve

Ezen persze lehet javítani ügyes utómunkával, de az eredmény sosem lesz olyan, mintha egy jobban teljesítő optikával készült volna. Ha figyelmesen megnézzük az objektívek frontlencséjéről készült képet, akkor látszik, hogy az 55-250-é mennyire fakó. Nekem az a gyanúm, hogy ennek a rossz teljesítménynek az oka az elégtelen minőségű bevonat a lencsék felületén. Akár így van, akár nem, semmiképpen nem ajánlom ennek az objektívnek a használatát ellenfényben.

 

Nap csillag

Az objektívet 7 tagú rekesszel szerelte fel a Canon, így nagyon szép, 14 ágú csillagokat rajzol. A csillagok erősen lerekeszelve érvényesülnek igazán.

Szép, 14 ágú csillagok, f/22 rekesznél

Nem értem, hogy miért nem tesz a Canon minden objektívjébe 7 és 9 elemű rekeszt (14 illetve 18 ágú csillagok), és miért erőlteti a 6 és 8 tagú (6 és 8 ágú csillagok) megoldásait. Mennyivel szebb naplementés képeket lehetne készíteni a 10-22-vel, ha eggyel több lamella került volna bele!

 

Háttér elmosása, CA, torzítás, egyebek

Tele állásban, teljes nyíláson nagyon szépen elmaszatolja a hátteret, ami az egyik oka annak, hogy bizonyos felvételekhez teleobjektíveket használunk. A 7 elemű blende még szűkebb rekeszeken is egészen szép eredményt ad, persze azért nem annyira szépet, mint egy körkörösre kialakított társai, a nagyobb objektívekben.

Szépen elkent háttér, 250mm, f/5.6

A éles kontraszthatároknál megfigyelhető némi másodlagos kromatikus aberráció (a színek radiális szétcsúszása), de ez könnyen javítható szinte bármilyen képfeldolgozó szoftverrel, de javítás nélkül sem zavaró. Az objektív torzítása minden fókuszhosszon elfogadható, valós helyzetekben ez nem fog problémát okozni. A képszélek sötétedése még teljes nyíláson sem jelentős, ez sem rontja majd képeink minőségét.

 

Képstabilizátor

Mivel néhány konkurens gyártó (Olympus, Pentax, Sony) olyan DSLR vázakat dobott piacra, amikben a szenzor mozgatás elvére épülő képstabilizátor van, így az ezeket a típusokat választó felhasználók már a legkisebb, legolcsóbb objektívekkel is használhatják ezt a szolgáltatás. Mivel annak idején a Canon (majd később a Nikon is) nem ezt az utat választotta (nehéz is lett volna ezt megoldani a filmes korszakban...), így némileg hátrányba került, mivel a képstabilizátor tényleg hasznos dolog, különösen annak a rétegnek, akik sosem fognak állványt vásárolni. A logikus válasz erre a helyzetre az volt, hogy a Canon kifejlesztett két képstabilizált zoomot a belépő kategória számára. Az egyik az EF-S 18-55/3.5-5.6 IS, a másik pedig ez az objektív.

A képstabilizátor szépen teszi a dolgát, bár kicsit furcsa hangja van, és néha nagyot ránt a keresőn. Azt tudni kell, hogy ez egy olcsóbb és könnyebb kialakítású megoldás, nem azonos azzal, amit a Canon a komolyabb optikáiban alkalmaz. Mindennek ellenére nálam szépen működött, 2-3 rekesznyi előnyt mindenhol biztosít.

 

Pro:

Contra:

 

Ajánlás

Mindenképpen ez a legjobb belépő szintű telezoom a Canon-tól, amit valaha láttam. Közel sem tökéletes, de arra amire való (család és utazó képek készítése) jól megfelel. Nem érdemes tájképekhez használni, ugyani ott jellemzően nagy mélységélesség (szűk rekesz) kell, és kimondottan felesleges ellenfényes témákkal próbálkozni, különösen az 55mm-es vége felé. Bár mindig úgy gondoltam, hogy tele tartományban semmi értelme az EF-S bajonettnek, de ha ez az ára a kis méretnek, és az alacsony árnak, akkor legyen így. A megcélzott célközönség amúgy sem fog egyhamar teljes méretű szenzorral szerelt gépet választani.

A felépítése bőven megfelel a kategóriájának, egyedül a műanyagból készült bajonett zavart egy kicsit. Mindenesetre jól illik a 300/350/400/450D sorozathoz, nem lesz tőle túl orrnehéz a fényképezőgépünk.

Bátran ajánlom tehát ezt a típust bárkinek, aki számára a fotózás inkább az emlékek megörökítéséről szól, mintsem kreatív elfoglaltság, művészet. Tökéletesen megfelel arra, hogy családunk érdekes, kedves pillanatait dokumentáljuk vele, és utazásaink során sem növeli meg nagyon a bőröndünk tömegét.

 

Csákvár, 2008.VIII.20.

 

-VISSZA AZ IROMÁNYAIMHOZ-