Delete gomb

Vannak képek, amikért rengeteget kell szenvedni. Csúszni-mászni, sokat lesben állni, bőrig ázni, stb. Vannak olyan témák, amikre évek hosszú során át kell várni. Saját tapasztalatból mondom, hogy ez sajnos semmit nem jelent. Az, hogy sokat küzdöttünk egy képért, nem igazán látszik rajta. Az "csak" egy kép. Hajlamos vagyok elhitetni magammal, hogy attól, mert valamire sokat áldoztam (időt, verejtéket, fáradságot, vagy igen, akár pénzt), az automatikusan jó is lesz.

A szomorú igazság az, hogy ez nem igaz. Ha elkészült, akkor már csak önmaga, a kép számít.  Az pedig vagy jó, vagy nem. A baj az (velem legalábbis), hogy erősen tudok kötődni azokhoz a dolgokhoz, amik megszerzéséért sokat kellett szenvednem. Nagyon nehéz kimondani, hogy ez bizony nem sikerült. Nagyon nehéz megnyomni a Delete gombot.

Ha egy kép nem él saját magától, akkor nem is ér semmit. A közönsége nem tudja mennyit dolgoztunk érte, és többnyire nem is igen érdekli. Vagy jó, és tetszik, vagy nem. Semmit nem emelnek a kép értékén az olyan megjegyzések (kifogások), mint hogy "felénk csak ilyenek vannak", "épp rosszak voltak a fények", "csak azért mutatom meg, mert ez egy ritka téma", "ebből a helyzetből senki nem tudott volna többet kihozni". Az a baj, hogy mindazon külső körülmények, amikre hivatkozni szoktunk, tökéletesen irrelevánsak a kész kép szempontjából. Az elkészültének szenvedései és körülményei persze lehetnek érdekesek, de semmi esetre sem változtatnak a kép értékén.

Az egyik legnehezebb feladat, mégis tán a legfontosabb, hogy amennyire csak lehet, objektíven ítéljük meg képeinket. Csak azokat tartsuk meg, amik a jelenlegi tudásszintünket jelzik, az annál gyengébbeket ne! Ebben én meglehetősen gyenge vagyok, így ez az írás nem csak tanács, de fogadalom is. Gyakrabban fogom nyomkodni a Delete gombot!