Panasonic DMC-LX2

A kompakt kameráknak egyetlen nagy előnyük van a tükörreflexes gépekkel szemben, ez pedig a lényegesen kisebb méret. Még az én igen apró EOS 400D vázam is hatalmasnak tűnik a legtöbb kompakt kamerához képest. A kis méret pedig rengeteg szituációban lehet fontos, de leginkább akkor, ha nem akarunk, vagy nem tudunk egy egész táskányi fotófelszerelést magunkkal cipelni. Nyílván nem visszük magunkkal tükörreflexes gépünket minden nap, hogy munkába menet elkapjuk a reggel legszebb fényeit, nincs a zsebünkben bringázás közben, sem pedig akkor, ha egy idegen városban mászkálunk egy nagyobb társasággal. Ugyanis az SLR gépek nagyok, nehezek, macera őket elővenni, és mindig útban vannak, ha épp nem használjuk őket. Pont ezért kezdtem el már egy ideje figyelni a digitális kiskompaktok piacát, várva egy nekem megfelelő típusra. Amikor a Panasonic bejelentette az LX-et (a most bemutatandó típus elődjét), egyből felcsillant a szemem, hiszen ez a gép a kis méretén kívül még egy előnnyel bírt: eltérően a szokásos 4:3 képarányú szenzoroktól, ebbe a gépben 16:9-es oldalaránnyal rendelkező CCD szenzort építettek. Aztán valahogy mégsem vettem meg, jellemzően anyagi okokból, de most végre, az LX3 bejelentésének hetében lehetőségem volt kipróbálni az eredeti típus utódját, a Panasonic második generációs panoráma kompaktját, a DMC-LX2-t.

Lépcsők (6.3mm, 1/25sec, f/4.5, ISO200)

16:9

A gép legfontosabb tulajdonsága, hogy panoráma szenzor található benne, amelynek oldalaránya megegyezik a manapság divatos szélesképvásznú TV-k oldalarányával, azaz 16:9-es. Adódik a kérdés, hogy mi a csudáért fontos ez, hiszen például a 400D 3:2 oldalarányú képeiből is gond nélkül ki lehet ollózni egy 16:9-est. Igen, ki lehet. Viszont van két szempont is, amik miatt érdemesebb eleve abban a formátumban fotózni, amilyenre a képet szánjuk. Az első indok az, hogy a kép megvágásával felbontást veszítünk, így kisebb lesz a nyomtatható kép mérete. Ez nem túl erős érv, ugyanis manapság bővében vagyunk a megapixeleknek, nem probléma, ha akár a kép felét is ki kell dobnunk. Marad úgy is elég. A második érv a döntő, tudniillik, hogy sokkal egyszerűbb úgy komponálni, ha már eleve azt a képkivágást használhatjuk, amire szükségünk van. Számomra ez ennek a gépnek az igazi előnye, lehetővé teszi, hogy panoráma képeket komponáljak.

Bringa (25.2mm, 1/60sec, f/4.9, ISO100)

Felépítés

A gép kicsi, alig nagyobb mint aprócska Nokia telefonom, de mégis szépen össze van rakva. A burkolat mindenhol fém, az objektív visszahúzott állapotában alig lóg ki a géptestből, így tényleg bátran bedobhatjuk a táskánkban, mindennapi kacatjaink mellé. A hátulját szinte teljes egészében a szenzorral azonos arányú 16:9-es LCD kijelző tölti ki, de itt kapott helyet pár apró gombocska is. Itt található a klasszikusan Panasonic 4+1-es gombcsoport (pont, mint a 400D-n), és egy aprócska joystick, amivel leginkább az expozíciós adatokat tudjuk módosítani. Sajnos ez tényleg nagyon apró, és túl érzékeny, kellett egy kis idő, amíg megszoktam. A tetején található az üzemmód választó tárcsa, amin minden hagyományos automata és félautomata mód megtalálható (M, P, A, T, stb.). Kicsit nehéz elérni, de könnyen használható. A zoom, 19 lépésben, az exponáló gomb alatti kis kétirányú karral állítható, szintén a már megszokott Panasonic-os módon. Alapvetően tehát egy átgondolt, forradalmian új elképzelésektől mentes kis szerkezettel állunk szemben, aminek talán egyetlen hibája, hogy objektívjét egy hagyomány (ráhúzós) kupak védi. Ebben a kategóriában praktikusabbnak találom a beépített frontlencse védő lamellákat, amik a gép kikapcsolásakor automatikusan eltakarják az objektív elejét.

 

Használat közben

Rövidke ismerkedés után már nem okozott problémát a gépecske beállításainak módosítása, bár egyszerűnek azért nem mondanám. A menürendszere elég nehézkesen használható, nagy odafigyelést igényel. A kijelzője erős napfényben sajnos nagyon csillog, nehezen látható. Optikai kereső természetesen nincs. A gép teste egyszerűen túl kicsi, nehéz jól megfogni. Az elején lévő kis markolat inkább csak nehezíti, mintsem segíti a készülék stabil kézbentartását. Nem jár hozzá nyakpánt (csak az egyik oldalán van fülecske), így vagy a bugyuta csuklópántot használjuk, vagy zsebben hordjuk. Összességében tehát nem túl kényelmes, viszont pont a kis mérete miatt folyamatosan a kezünk ügyében lehet, bármikor előkapható. Ennek köszönhetően olyan képeket is készíthettem vele, amiket nagyobb felszereléssel sosem csináltam volna meg. Ugyanis lusta lettem volna elővenni.

 

Az eredmény

Az első meglepetés akkor ért, amikor rápillantottam a kártya tartalmára. RAW-ban fotóztam, de a gép ettől függetlenül elmentett egy JPG képet is a RAW mellé. Ez a funkció nem kikapcsolható. A második meglepetés a RAW file-ok mérete volt. 20Mbyte! A Canon a feléből kihozza a szintén 10Mpxl-es képeket. Érdekes, mindenesetre. Bár a kártyák ma már tényleg olcsók, de a kisebb file minden szempontból előny. Aztán elkezdtem áttölteni a képeket, a géphez mellékelt USB kábelen keresztül (az XP simán felismeri a kamerát, és külső meghajtóként kezeli, a letöltéshez nem kell semmi külön alkalmazás)... Iszonyat lassú. Egy 2GB-s kártya (Extreme III) 30 perc alatt ürült le. Hát... Kellene venni hozzá egy kártyaolvasót, ez tény. A képek viszont szépek. Zajosak, természetesen, de szép élesek, kontrasztosak. Nem fogok ezer képet bevágni ide (tele az internet LX2 tesztekkel), de azt tapasztaltam, hogy az optika f/4 és f/5.6 között adja a legélesebb rajzolatot, teljes nyíláson, különösen nagylátószögű állásban, kissé lágy. Bár az érzékenységet ISO1600-ig lehet fokozni, de ISO200 fölé csak indokolt esetben érdemes menni. A gép által készített JPG képek gyönyörűek! "WARM" üzemmódban, "HIGH" szaturációval és kontraszttal igazán látványos képeket készít. A dinamika tartománya is egészen korrekt, RAW-ban sokat vissza lehet hozni a csúcsfényekből. A mélységélesség a kis szenzor miatt már teljes nyíláson is szinte végtelen.

Bohóc (9.3mm, 1/250sec, f/4.5, ISO100)

A zaj

A legtöbb negatív kritika a viszonylag magas képzaj miatt éri az LX2-t (és az összes Panasonic gépet). Nos, zajos, ez kétségtelen. Viszont a zaj, amit produkál, valahogy szép, olyan filmes. Nekem tetszik, és ISO200-ig nem tartom problémásnak. Átgondolt expozícióval és utómunkával sokat csökkenthetünk a zaj mértékén. Fontos, hogy az érzékenységet mindig alacsonyan tartsuk (az autoISO öngyilkosság ilyen gépeken), hogy mindig jobbra exponáljunk, és hogy a feldolgozás során ne szaturáljuk túl a képeket. Ha így teszünk, nem lesz gond.

Templom belső (6.3mm, 1/50sec, f/2.8, ISO1600)

...és egy 100%-os nagyítás a kép közepéről (érintetlen, egyenesen RAW-ból)

Pro:

Contra:

 

Ajánlás

Ez egy különleges kompakt gép, a panoráma szabású szenzora teszi azzá. Kis mérete, erős felépítése, széles látószögű (és szép rajzú) objektívje, és manuális beállítási lehetőségei igazi utcai géppé teszik. Gyorsan előhúzható a zsebünkből (tokkal nem kell vacakolni, elég erős felépítése van), és viszonylag gyorsan használható. Egyedül a helyes expozícióra kell kicsit jobban figyelni, a fénymérése nem annyira megbízható összetett megvilágítás mellett, mint a nagyobb gépeké. Viszont van élőképes hisztogram, ami nagyon sokat segít. Rövidebb, kisebb csomaggal tervezett városlátogatásokra, utcai barangolásokra ideális választás lehet.

A viszonylag magas zaj, és a DSLR gépeknél érezhetően szűkebb dinamika tartomány miatt tájképekhez nem igazán ajánlom, még ha ez a formátum remekül megfelelne is erre a célra.

Ebben a kategóriában megfontolandó még a Canon PowerShot G9, és a hamarosan kapható utód, a Panasonic DMC-LX3.

 

Csákvár, 2008.VIII.15.

 

-VISSZA AZ IROMÁNYAIMHOZ-