A fényképezőgép három lába
Valahol egyszer azt olvastam (Korbely Attila?), hogy a fényképezőgép olyan szerkezet, amit néha, ha nagyon szükséges, le lehet szerelni a lábairól. Nagyon igaz. Az éles képekhez vezető rögös úton az első és legfontosabb szabály: használjunk állványt! Mindig, ha tehetjük. Hiába a méregdrága objektív és a rengeteg megapixel, ha a kezünk és a gépünk remegését belevisszük az elkészült fotóba, az mindenképpen életlen lesz. A megoldás erre a problémára pedig egy állvány, ami a hétköznapi gyakorlatban leginkább egy tripod. Használhatunk persze megtámasztásra padot, asztalt, vagy talajszinten történő fotózáshoz akár babzsákot is. A lényeg, hogy a gépünk stabilan álljon rajta.
Saját tapasztalataim alapján egy természetfotózásra alkalmas állvány fontosabb tulajdonságai a következők:
Az állványunk egyetlen gyárilag belevitt hibája lehet a középoszlop. Olyan ez, mintha az egyébként stabil tripodunkra egy monopodot helyeznénk. Az pedig... Szóval ha csak tehetjük, válasszunk olyan példányt, aminek a középoszlopa kiszerelhető, és a gömbfej közvetlenül a három lábat összetartó idomra szerelhető. Nem rossz, ha középoszlop nélkül is "tud" olyan magas lenni, hogy állva kényelmes szemmagasságban legyen a keresőnk. Manfrotto állványoknál javasolnám a középoszlop csonkolását, mert a végén lévő lapra sokkal erősebben fel lehet fogatni a fejet (a három hernyócsavar miatt), mint az állványhoz adott Low Angel Adapterre, ami csak egy kis darab műanyag. Erről a kis műanyag bigyóról néha inkább letekeredik a fej ha vízszintesen pásztázunk, semmint hogy a gömbfej gömbje fordulna el (különösen, ha a súrlódás erősre van állítva nagyobbacska teleobjektívjeinkhez).
A gömbfej egy kompromisszum. A gyorsaságért cserébe pontatlansággal fizetünk. Egyrészt nehézkesebb precízen komponálni, másrészt a fej meghúzásakor a legtöbb típus hajlamos kicsit "elmászni". Ez nagylátószögű optikánál ritkán gond, de tele és makró használata esetén már problémás lehet. Általánosan elmondható, hogy egy gömbfej annál precízebb, minél nagyobb a benne lévő gömb (azonos felületkezelés és kenés mellett). Sajnos a gömb mérete viszont drasztikusan növeli a súlyt, és bizony az árat is. A jó hír az, hogy rengeteg típusú gömbfej van, árban, méretben, tudásban egyaránt, így szinte mindenki megtalálja a számára (felszerelése és pénztárcája számára) leginkább optimális példányt.
Fontos észben tartani, hogy a gyorscseretalp kényelme (a sebesség) sincs ingyen. Számomra két jó megoldás létezik ezen a téren: vagy egyáltalán nem használok gyorscseretalpat (magyarán a gépet mindig becsavarom a fejbe), vagy valami méretes gyorscseretalp rendszert használok. A fenti képeken az előbbi, az utolsó képen meddig utóbbi megoldás látható. Itt kell megjegyeznem, hogy a képen látható Giotto's csúszkás rendszer nagyon erős, könnyű, és hihetetlenül merev. Maximálisan ajánlott apróság!
A második képen látszik egy mikrobeállító sin is. Ezzel elvileg nagyon precízen lehet fókuszálni előre beállított leképzési arány mellett (elsősorban 1:1 vagy nagyobb leképzésnél jöhet jól). Az ötlet zseniális, és a Manfrotto megoldása is egészen használható lenne, ha egy kicsit merevebbre sikerült volna. De mivel nem merev, így hiába a nagy fej, és a nagy állvány, az egész rendszer mégis elég bizonytalan. Ezt a típust nem igazán ajánlom senkinek...
A második képen látható felállással (Canon EOS 1 váz, Canon EF 100/2.8 macro, Manfrotto 055NAT2 + 468 + 454) készült kép megtekintéséhez katt ide.
Sajnos a Manfrotto kivonta a forgalomból (talán 2005-ben) a 468-as gömbfejet. Van helyette a 490, ami komolynak tűnik, és a 468MG-s hidrosztatikus sorozat, amivel nincs tapasztalatom, de az ára egészen elképesztő.
Állványt cipelni macerás. Mindig útban van, hírtelen megforduláskor leütjük a mellettünk haladókat, beakad az ágakba, húzza a hátunkat, vállunkat, és a felállítása is időigényesebb, mint csak kézből lekapni valamit. De ha mindezzel együtt tudunk élni, akkor máris hatalmas lépést tettünk az éles képek felé. A legolcsóbb, és legnagyobb lépést