Túl a megapixeleken

Lassan-lassan a DSLR gépek elérik azt a felbontási szintet, ami felé már több okból is értelmetlen menni. Egyrészt a felhasználók nem igényelnek több méteres nyomatokat, másrészt pedig a szenzor befoglaló méreteit változatlanul hagyva, csak az elemi pixelek méretének csökkentésével növelhető a felbontás, ami két szempontból is problémás. Egyrészt természetszerűleg zajosabb képeket kapunk, másrészt a szenzor felbontását kiszolgáló objektívnek a nagyon kis COF átmérő miatt rettentően fényerősnek kell lennie.

Véleményem szerint itt lenne az ideje, hogy a nagy gyártók kiszálljanak a felbontás folyamatos növelésének végtelen spiráljából, és egyéb ötletekkel rukkoljanak elő. Az én kívánságlistám a következő lenne:

 

Fekete-fehér szenzor

Persze tudom, hogy minden CCD/CMOS szenzor monokróm, de ugye ott van előttük egy GRGB szűrő, ami végső soron azt eredményezi, hogy a gép 4 elemi pixelből állít elő egy három csatornás (RGB) képpontot. Ez sajnos azt jelenti, hogy egy 10MPx-es gép valójában csak 2.5MPx felbontással képes visszaadni a részleteket. Ami elég komoly áldozat.

Egy GRGB szűrő nélküli gép nemcsak hogy kiszolgálná a reneszánszát élő fekete-fehér fotósok igényeit, hanem páratlan felbontást is nyújtana, ami a művészi felhasználásokon túl számos technikai és tudományos felhasználásnál is előny lenne.

Ilyen gép gyártásához minimális hardveres változtatások kellenének csupán.

 

3 rétegű szenzor

A fenti probléma (az RGRB szűrő) másik megoldása az, hogy minden színcsatornára külön szenzort használunk. Egyetlen ilyen technikával készülő szenzor család tudott eddig DSLR gépet növeszteni maga köré, így születtek a nem túl sikeres Sigma SD gépek. Az ilyen szenzor úgy tudja növelni a képek részletgazdagságát, hogy közben a képek pixelben megadott felbontása nem növekszik. Jó közelítéssel mondható, hogy egy 3x10MPx-es géppel készült felvétel részletgazdagsága nagyjából azonos lenne, mint egy 40MPx-es egyrétegű szenzorral készített képé. Ami azért nem semmi...

Persze ezek a szenzorok drágábbak, mint az egyrétegűek, de elnézve a Sigma SD gépek árfekvését, azért annyira nem veszélyes a helyzet.

 

1:1 oldalarány

A négyzet alakú képek (személyes véleményem szerint) sok esetben szebb kompozíciót eredményezhetnek, mint a téglalap alakúak. Az én szememnek az esetek zömében lényegesen természetesebbnek hatnak. Nagyon jó lenne, ha készülne egyszer olyan DSLR gép, amiben 1:1 oldalarányú szenzor van, mégpedig oly módon, hogy a szenzor átlója megegyezzen az objektív által kirajzolt kör átmérőjével.

Sajnos erre nem túl sok esély van, mivel jelentősen meg kellene magasítani a pentaprizmát/pentatükröt, és természetesen magát a tükröt is (ami talán el sem férne). Emiatt a gép elég ormótlannak tűnne, így elég valószínű, hogy eladhatatlannak titulálnák a marketingesek. De még ha a váz el is készülne, akkor sem lennénk sokkal előrébb, hiszen sok objektív tartalmaz 2:3 vagy 3:4 képarányhoz igazodó reflekció leválasztó maszkot, ami ilyen szenzornál bizony betakarna alul és felül.

 

Panoráma szenzor

Bár a panoráma képek készítése sosem volt ilyen egyszerű, mint manapság, a digitális fotózás világában, de azért a "képösszeragasztgatásos" technikának van egy-két árnyoldala. Mozgó témákra nem igazán használható, valamint igazán jó eredményt csak állvány, és speciális szerelék segítségével érhetünk el. Arról ne is beszéljünk, hogy mennyire nehéz úgy komponálni, hogy a keresőben mindig csak a kép egy töredékét látom. Mivel az analóg érában is készültek panoráma gépek (Noblex 135, Hasselbad XPan, Fuji 617, stb.), így azt remélem, hogy ez előbb-utóbb bekövetkezik a digitális gépeknél is. Nagyon szép lenne mondjuk egy Hasselbad XPan Digital. Persze, ennél a példánál maradva, egy 24mm x 65mm-es szenzor (1:2,71 arány) nagyon drága lenne, de talán nem 5-6 mikronos pixelekkel kellene megtömni. 10MPx-es felbontás elérhető lenne 12,7 mikronos elemi pixelekkel is, ami gyönyörű, zajmentes, tiszta képeket eredményezne, hatalmas dinamikával. Főleg, ha mondjuk három rétegű lenne...

Panoráma gépnek persze lehetne építeni olyan DSLR vázat is, amiben egy full frame széles, de csak APS-C magas szenzor van. Egy ilyen, kb. 15mm x 36mm-es szenzort (1:2,4 arány) szépen kirajzolnának a jelenlegi (nem kizárólag APS-C) objektívek is, magyarán a panorámafotósnak "csak" vázat kellene vásárolnia, de objektívjeit használhatná tovább. Egy ilyen szenzor felbontása a Canon EOS 400D-ben használt 5,7 mikronos szenzorral 16,6 megapixel lenne, de 10MPx-t el lehetne érni 7,34 mikronossal is.

 

 

Szóval van még hová fejlődni. Van még sok be nem fedett piaci szegmens, amikkel előbb-utóbb foglalkozni kellene, és biztos vagyok benne, hogy fognak is. Az 1:1 oldalarányú megoldást kivéve komoly esélyt látok a fentiek megvalósulására, persze némelyik nyilvánvalóan nem lesz olcsó, de legalább lesz. Persze pontosan tudom, hogy legalább három víziómra készült már megoldás, de ezek több szempontból is elhibázott termékek voltak. Ha ezen termékek gazdasági eredményei nem rémítették meg a gyártókat túlságosan, akkor bátran bizakodhatunk a folytatásban.

Remélhetőleg a képminőség és a valódi innováció lesz a digitális gépek következő generációinak kifejlesztésénél a fő mozgató elv. Ha így lesz, akkor biztosan előrébb jutunk. A gyártók is, a fotósok is.

 

Csákvár, 2007.II.09.

 

 

-VISSZA AZ IROMÁNYAIMHOZ-