Workflow, avagy digitális fotózás három lépésben
A fotózás többlépéses folyamat. Mindig is
az volt, és az ma is, függetlenül a használt technika jellegétől. Mindegyik
lépésnek megvannak a maga fogásai, és mindegyik lépésben megnyilvánulhat egyéni
kreativitásunk, stílusunk, szándékunk. Természetesen mindenki másként csinálja.
Én így:
1. lépés: A felvétel
A legtöbb esetben a felvétel készítésénél azt az egyetlen elvet igyekszem
követni, hogy minél több információt vigyek haza a beállított kompozícióból.
Ennek megvalósítása az RGB hisztogram világában nem túl nehézkes. Egyszerűen úgy
kell beállítanunk az expozíciót, hogy a kompozíció minden árnyalata beleférjen a
fényképezőgép dinamika tartományába. Ez többnyire lehetséges, de ha mégsem,
akkor dönteni kell, hogy mit viszek haza, és mi marad. Ennek eldöntése részben a
témától függ, részben ízlés dolga. Én szeretem, ha nem veszítem el a
csúcsfényeket. HDR képeket nem készítek.
A fényképezőgép beállítása a fentieknek megfelelően rettentően egyszerű. A
legfontosabbak a következők:
ISO: a lehető legalacsonyabb, ha állványról fotózok statikus témát, akkor mindig
ISO100 és kész. Viszont! Jobban szeretem a képzajt (és könnyebb is eltüntetni),
mint a bemozdulásos életlenséget (legyen okozója akár a téma, akár az én kezem
mozgása), így sosem éreztem problémának, ha feljebb kell tekerni az
érzékenységet. ISO1600? Nem gond! Ha kell, hát kell.
Üzemmód: Vakus képeknél manuális. Itt a záridő ritkán lassabb mint a másodperc
1/200-ad része, a rekeszt pedig a téma 3D-s kiterjedése, és a diffrakciós határ
(APS-C szenzornál f/11) figyelembevételével állítom be. Ha az adott fényt
használom, akkor szinte kizárólag a rekesz-előválasztásos üzemmódot használom, a
záridőt adja meg a gép.
Fénymérés: Kizárólag a kiértékelő fénymérést (aka. Mátrix) használom. Ha nem
találja el elsőre a helyes expozíciót, akkor azt a hisztogram alapján módosítom.
A hisztogram az egyik legnagyobb előrelépés, amit a fotográfia mostanság átélt,
számomra teljesen feleslegessé teszi a különféle fénymérési módok váltogatását.
(Igaz, rengeteg olyan eset van, amikor ezeknek lehet még létjogosultságuk, de én
nem készítek ilyen felvételeket.)
Formátum: RAW, mivel lusta vagyok helyben mindent beállítani, mivel a 400D LCD
kijelzője elég pontatlan és fakó, és mivel ez egy kicsit nagyobb szabadságot ad
az utómunkánál. Családi képeknél, utazások során többnyire JPG formátumot
használok, mivel ilyen alkalmakkor sok képet készítek, és ezek egyedi
feldolgozására nincs időm.
Színhőmérséklet: RAW formátumnál automatikus, JPG-ben szintúgy, de itt egy
kicsit eltolom a melegebb és a magentább irányba.
Többi paraméter (Pict. Style): RAW-ban középértéken, JPG-nél a témától függ.
Színtér: Mivel RAW-ban nincs jelentősége ennek a beállításnak, valamint JPG-ben
az sRGB kedvezőbb a kompatibilitás miatt, így ez a paraméter mindig sRGB-n áll.
2. lépés: RAW
konvertálás
Ahogyan azt már több helyen is írtam, kizárólag az Adobe CameraRAW (ACR)
szoftvert használom a RAW képek feldolgozására. Ez az alkalmazás mára szépen
kiforrta magát, így szinte minden műveletet el lehet benne végezni, amire csak a
kész kép létrehozásához szükségünk lehet. A feldolgozott képeim többsége „szinte
kész” állapotban kerül lementésre. Azok a műveletek, amiket az ACR-ben végzek:
színek (hőmérséklet, szaturáció, vibrancia) beállítása, expozíció pontosítása,
sötét és beégett részek felnyitása, kontraszt (görbék és lokális kontraszt)
beállítása, optikai hibák (CA, torzítás) kijavítása, valamint végül, de nem
utolsó sorban, a vágás.
Két dolgot viszont fontos tudni az ACR-ről, pontosabban annak görbéiről.
Egyrészt azt, hogy a Photoshop-al ellentétben a görbék állítása nem okoz
színeltolódást, bár a szaturációt itt is változtatja. Ez a „hue-lock” funkció. A
másik, hogy a görbéket nem a beállított színtérre értelmezi, hanem valamiféle
RAW-ból kigondoltra, ami jóval szélesebb, mint az sRGB, vagy akár az AdobeRGB.
Így egy egyszerű „S” görbe kezdeti és végpontja a kimeneti színtérben értelmezve
nem 0, 0 és 255, 255. Magyarán, ha nem használjuk kellő körültekintéssel, akkor
veszíthetünk a sötét és a csúcsfények részletességéből.
Tudatosan használva mindkét tulajdonság előny, még ha első ránézésre (különösen
a második megjegyzésemnél) ez nem is egyértelmű.
Természetesen, ha JPG-ben fotózok, akkor ez a lépés kimarad. Ezért is fotózok
néha JPG-ben.
3. lépés: Feldolgozás
Mióta megjelent, a Photoshop CS3-at használom, teljes megelégedettséggel. Bár,
ahogy okosodik az ACR, úgy használom egyre kevesebb dologra, de azért még mindig
van pár beállítás, amit csak itt lehet megtenni. Ezek a következők: részleges
zajszűrés (NoiseNinja-val, a háttérre maszkolva), élesítés (Smart Sharpen-el),
árnyékok és csúcsfények alaposabb felnyitása (Highlight/Shadow-val), további
helyi kontrasztnövelés (USM-el). Természetesen nem mindig mindegyik. Az egyetlen
lépés, ami kötelező, az az élesítés.
A kész képeket PSD formátumban mentem el, a módosító rétegeket beolvasztom a
képbe mentés előtt. Utólag már sosem változtatok, nincs rá időm.
Szintén Photoshop-al készülnek a weblapomra szánt leméretezett képek is, ezeket
egy lementett rutinnal készítem a PSD képekből, ami leméretezi, élesíti, 8
bit-re konvertálja és bekeretezi a képet.
Ennyi az egész, nincs benne semmi ördöngösség.
Csákvár, 2007.X.11.