PANASONIC LUMIX G 20/1.7 ASPH

Túl sokat nem lehet mondani erről az aprócska objektívről, nincs benne semmi különleges. Nem zoom, nem stabilizált, nem makró... Csupán kicsi, nagyon-nagyon kicsi, és éles, nagyon-nagyon éles. 

Korábbi tapasztalataim alapján némi fenntartással kezelem az f/1.8 fényerő körüli normál objektíveket. Többnyire lágyak teljes nyíláson, és mivel jellemzően ők a legolcsóbbak egy adott gyártó kínálatában, így a felépítésük sem az igazi. Nos, a kis Panasonic-ra ezek az állítások pont nem igazak.

Aprócska mérete ellenére a felépítése teljesen elfogatható. A külső részek műanyagból készültek, de a minőségibb fajtából. A bajonett fém, a fókuszgyűrű gumírozott. Az átmérője csak egy kicsivel nagyobb, mint a m4/3 bajonetté. A közelpontja 20cm, ami lehetőséget ad némi kreatívkodásra, de a normálnál enyhén nagyobb látószög miatt a leképzése még elég messze esik a makró tartománytól.

A rajzolata kiváló. Teljesen nyitva felfedezhető némi életlenség a sarkokban, de semmi igazán komoly. Ezeke a területek jellemzően érdektelenek, ha olyan témát fotózunk, aminek az f/1.7-es legnagyobb nyílás biztosított vékonyka DOF a megfelelő. f/2.0-tól mindenhol éles.

A sarkok sötétedése, a kromatikus aberráció, valamint a torzítás automatikusan javítódnak, ha ezzel a funkcióval kompatibilis RAW konvertert használunk (pl.: ACR, Lightroom), így ezekről nincs mint mondanom. Nem látszanak.

A lenti képre kattintva letölthető egy RAW (.RW2) file, amit teljes nyíláson készítettem, állványról, önkioldóval. A fókusz a kerítésen volt, az előtte és a mögötte lévő növények (értsd: gazok) életlensége nem optikai hiba.

Összességében nagyon tetszik a rajza. Szép és kontrasztos, az életlen részeket pedig nagyon szépen, lágyan keni el. Ez utóbbi még akkor is igaz, ha rekeszelünk kicsit. Persze nagyjából f/8-tól szinte minden éles. A rekesz hét lamellából áll, így a napcsillagoknak  tizennégy ága lesz, de a lekerekített kialakításuk miatt nem igazán erőteljes ez az "effekt". Ráadásul hajlamos nagy és csúnya becsillanást rajzolni a pontszerű fényforrások mellé, ez az egyetlen zavaró optikai hibája, így Nappal szemben amúgy sem a legszerencsésebb választás.

Sajnos az m4/3 rendszer focus-by-wire megoldása nem az igazi. A manuális fókuszálás nagyon nehézkes, én igénylem, hogy érezzem a fókuszálás közben mechanikus súrlódást, a mozdulataim direkt hatását. Itt ez az érzés nincs meg, a gyűrű csak egy jeladó, ami vezérli az AF motort, ami elvégzi a fókuszálást. A gyűrűnek nincs végállása, nem érzem, hogy mikor értem a végpontokhoz. Szerencsére az AF gyors és pontos, így ritkán van kézi fókuszálásra szükség. Valami oknál fogva a folyamatos fókuszálás nem elérhető ezzel az objektívvel.

A látószöge nekem nagyon tetszik, de ez persze izlés dolga. Közel kell vele menni a témához, valóban ott kell lenni. Talán ezért is érzem valahogy igzabbnak a vele készült utcaképeket, mint a telékkel lőtt távoli portrékat. Persze mégegyszer, ez izlés dolga. Teljes méretű (24x36mm-es) szenzoron egy 40/3.4-es objektív rajzolna így (a különbség csupán annyi lenne, hogy azonos záridőhöz utóbbin négyszer olyan magas érzékenységet kellene használnunk), amit igazán nem nevezhetünk extrémnek. Pont ez teszi nagyon kíméletlen eszközzé a Panasonic palacsintát, hiszen semmi olyan trükkje nincs, amivel egy unalmas képből jót csinálna. Egy 85/1.2-vel, vagy egy TS-E, MP-E objektívvel lefényképezett AKÁRMI is lehet érdekes, különleges, csupán a leképzési sajátosságaik miatt. Itt ez nem működik: minden a kompozíción múlik. Ideje megtanulni fényképezni.

Érdemei legjobban utcai életképek fotózásakor mutatkoznak meg. A kellemesen természetes látószög, a kis méret és súly, az éles rajzolat és nagy fényerő ideálissá teszi "vidd bárhová" optikánk. GF1 vázon használva tökéletesen elfér egy Lowepro D-Pods 50 tokban (ami egyébként nagyon praktikus, mivel rugalmas anyagból készült, így a nem tökéletesen szappantartó alakú gépekre és szépen ráfeszül!), soha nincs útban, és mindig, minden beállítás mellett jól teljesít. Csak ne fényképezzünk vele a Napba.