Tokina AT-X Pro SD 11-16/2.8 (IF) DX
A Tokina az utóbbi időben egy teljes nagyfényerejű objektív sort dobott piacra APS-C szenzoros gépek számára, mindegyik tagja hiánypótló termék a maga nemében. A sor legkisebb (értsd: legrövidebb) tagját, a Tokina AT-X Pro SD 11-16/2.8 (IF) DX-et, volt szerencsém kipróbálni. A rövidke próba alatt annyira megtetszett, hogy már el is adtam a Canon EF-S 10-22/3.5-4.5 USM objektívemet, hogy egy ilyet vehessek helyette. Mégis, a többség számára inkább a Canon-t ajánlanám... De ne szaladjunk ennyire előre! Kezdjük az elején.
Felépítés
A Tokina objektívek, különösen az AT-X Pro család (ez kb. olyan a Tokina-nál, mint a Canon-nál az L vagy a Sigma-nál EX), mindig is igen erős felépítésűek voltak. Bár ez az objektív már jócskán tartalmaz műanyagot is, mégis sikerült hűnek maradnia a Tokina objektíveket hagyományosan jellemző tankszerű felépítéshez. Így volt ez az általam használt összes korábbi Tokina AT-X Pro objektívnél is, a 28-70/2.6-28-nál, a 80-200/2.8-nál, és a 12-14/4-nél is. Ez a típus, ami egyben a Tokina legújabb modellje, valahogy kilóg a sorból. Kicsit darabosabb a gyűrűk forgása, mint ahogyan azt a korábbi típusoktól megszokhattam. Nem sokkal, de a különbség érezhető. Hogy ezt a több műanyag (bár a 12-24-ben is van bőven), vagy valami más okozza, azt nem tudom.
Jó hír, hogy bár továbbra is megtartották a bugyuta, hátrahúzós kézi fókuszálást (a fókusz gyűrűt hátra kell húzni, hogy használni lehessen), de mostanra legalább rákötötték az AF/MF kapcsolót is, így külön kapcsolóra már nincs szükség. Ezzel a módszerrel akár el sem kell vennünk a gépet a szemünk elől, hogy kézi fókuszra kapcsoljunk. Ügyes megoldás, bár nem túl elegáns. Illene már a Tokina-nak is kifejlesztenie (vagy lemásolnia) valami ultrahang motoros AF rendszert.
A zoom gyűrű sajnos pont fordítva működik, mint ahogyan a Canon és a Sigma objektíveken szokás, azaz balra van a hosszú, jobbra pedig a rövid vége. Ez elég zavaró, de meg lehet szokni. A tubus hossza nem változik sem zoomolás, sem fókuszálás közben, ami megkönnyíti a polár- és az effektszűrők használatát.
A csomag része még egy szuper minőségű napellenző, amire bár semmi szükség, de mégis jól mutatja, hogy lehet műanyagból is igényes darabokat kialakítani, nem úgy, ahogyan azt a Canon-nál láthatjuk. Felhelyezve erősen ül a helyén, a külső felülete pedig megkapta ugyanazt a bevonatot, amivel magát az optikát is kezelték. Komolyan szép... A frontlencse kupakja szintén nagyszerű, az a "belenyúlós" fajta, így felhelyezett napellenzővel is le lehet venni, és vissza lehet rakni. Itt is lenne mit fejlődnie a Canon-nak.
11-16mm
A zoom átfogása nagyon kicsi, ez a legnagyobb probléma ezzel a típussal. A különbség a két végállás között mindössze 45%, ami nem túl sok. Nyílván ez az ára a kis méretnek és a nagy fényerőnek, de talán ez egy kicsit túl nagy ár. Ha egy 11mm-en készült képet akkorára akarunk vágni, mint amekkorának 16mm-en látszódna, akkor azzal pont a felbontás felét dobnánk ki. A mai nagyfelbontású szenzorok mellett ez nem is olyan nagy dolog. Lehet, hogy inkább egy fixet kellett volna készíteni a Tokinának. Mondjuk egy 11/2.0-t. Mert ez zoomnak nagyon kevés, inkább amolyan kvázi fixként kell elképzelnünk.
11 és 16mm-es állásban készült felvételek, azonos helyről
Persze értem én a Tokina-t. A három f/2.8-as zoomjuk tökéletes sort alkot, így ha valaki csak az ő optikáikat használja, az nyílván elfogadhatónak gondolhatja ezt az áldozatot. A baj az, hogy a három Tokina, a 11-16/2.8, a 16-50/2.8 és az 50-135/2.8 közel sem olyan rugalmas összeállítás, mint mondjuk a Canon 10-22/3.5-4.5 és a 24-105/4L. Utóbbi felállásnak két előnye is van. Egyrészt csak két elemből áll, ami kevesebb objektív cserét jelent, másrészt a felső tartományban stabilizált. Ha tehát a cél az unverzalitás, és a hordozhatóság, akkor nem is kell tovább olvasni, a Canon duót kell venni, és kész. Még csak nem is drágább.
f/2.8
Ez az egyetlen olyan nagylátószögű objektív APS-C-re, aminek f/2.8-as fényereje van. Ezt a nagy fényerőt eddig csupán a teljes méretű szenzorral szerelt (illetve analóg) gépek tulajdonosai élvezhették ebben a tartományban. A nagy látószög és a kis szenzor miatt a mélységélesség tartomány azonban még ezen a nagy nyílásom is hatalmas, így kreatív haszna nem sok van. Az egyetlen előnye, hogy jobban kihasználható adott fénynél, mint a sötétebb társai.
Teljes nyíláson készült kép, 11mm-es állásban, a fókuszpont balról a harmadik fán volt, és a kép mégis szinte saroktól sarokig éles, nem csak ilyen kicsiben...
Napcsillag, becsillanás
Amíg eddig a pontig el nem értem, teljesen értelmetlen dolognak gondoltam a Tokina 11-16-ot, javarészt a fenti okok miatt. Aztán szembe fordultam a Nappal, csináltam néhány felvételt. Az eredmény egyenesen megdöbbentő. Egyrészt becsillanásnak nyoma sincs, másrészt az f/16-on kirajzolt csillag gyönyörű. A kilenc elemből álló rekesz nagyon szép, 18 ágú csillagot varázsol a pontszerű fényforrásokból. El sem tudom mondani, hogy ez mennyivel jobban mutat, mint a Canon 10-22 buta, 6 ágú csillagai.
50%-os nagyítás egy kép közepéből, jól látszik a szép csillag
Sajnos csak egy délután volt lehetőségem próbálgatni ezt az optikát, így több, szebb képet nem tudok erről a jelenségről mutatni (egyelőre), de szerintem a lényeg így is látható. Egy ilyen csillag nagyon fel tudja dobni a Nappal szemben készített tájképeket, ezért nem is értem, hogy a Canon miért nem képes 9 tagú blendét használni legalább az L-es optikáinál. Nem hiszem, hogy sokkal drágább lenne, mint a 8 tagú, ami viszont csupán egy 8 ágú csillagot rajzol. Az amatőr Canon optikák 6 elemű rekeszét pedig inkább ne is említsük...
Élesség, CA, képszélek sötétedése
Az alábbi részletek 100%-os nagyítások a képek közepéről, és széléről (nem a sarkokból, hanem a hosszanti szélekről!). A képek állványról készültek, aktivált MLU-val.
Középen (f2.8, f/5.6, f/8.0):
11mm:
16mm:
A kép középső részén az objektív egyaránt jól teljesít minden rekeszen. Egy egészen kicsikvel élesebb f/5.6-on, mint a másik két állásban, de ez a különbség nem jelentős, alig-alig észrevehető. A kontraszt sem változik a rekesz szűkítésével, már teljes nyíláson is megfelelő.
Képszélen (f/2.8, f/5.6, f/8.0):
11mm:
16mm:
Azért a széleken már nem annyira rózsás a helyzet mint középen, de f/8.0-nál már nagyon szép élesen rajzol itt is. Úgy tűnik, hogy ez a rekesz az optimális beállítás ennél az objektívnél, ami nem is rossz, ha figyelembe vesszük, hogy ez mégiscsak egy nagyfényerejű, szuper nagylátószögű optika. A képeken látható továbbá, hogy a másodlagos színhibát teljesen elfogadható szintre korrigálták. A képszélek sötétedése megfigyelhető, nem csak a sarkokban, de a széleken is. Nem nagy gond, hiszen könnyen javítható feldolgozás során, ráadásul f/3.5-re már szinte teljesen meg is szűnik.
Eltérőn a teleobjektívektől, a nagylátószögűeket szinte mindig jól lerekeszelve használjuk, hogy a mélységélesség tartományt szinte a végtelenig növeljük. Ezeknél az objektíveknél ezért az a legfontosabb, hogy jól lerekeszelve szépen rajzoljanak. Abban a néhány esetben, amikor mégis teljes nyílás közelében kell használnunk, többnyire nem is gond, ha a képszélek kicsit életlenebbek és sötétebbek mint a középső terület, legalább kiemeli a témát.
Canon 10-22 vs. Tokina 11-16
Ez a két legjobb nagylátószögű zoom Canon APS-C gépre, és nem egyszerű a választás. A Tokina sokkal szebben viselkedik nappal szemben és kb. 1 rekesszel élesebb, mint a Canon, a Canon viszont sokkal nagyobb tartományt fog át, USM motorral fókuszál, és a felépítése is jobb egy kicsivel. A Canon ráadásul jobban illeszkedik a 24mm-el induló optikákhoz, amikkel tökéletes két objektíves utazó szettet alkot. Ha a Tokina-t választjuk, akkor jókora lyuk marad a 16 és a 24mm között. Úgy gondolom, hogy a Canon a jobb választás, hacsak nem fotózunk sokat nappal szemben, vagy nem elengedhetetlenül fontos az elérhető legnagyobb fényerő.
Megfontolandó még a Tokina 12-24/4 is, ami azonos rekeszeken nagyjából ugyan olyan éles, mint a 11-16/2.8, viszont csak f/4. Cserébe persze nagyobb zoom átfogással rendelkezik (bár nem akkorával, mint a Canon).
Csákvár, 2008.X.05.