A fekete-fehér képeket nem véletlenül hívjuk feketének és fehérnek, nem pedig szürkének. Szinte minden esetben akkor mutatnak a legjobban, ha van bennük több-kevesebb fekete és fehér. Én azt vettem észre, hogy ezektől a “szélsőséges” tónusoktól telik meg a kép élettel.
Panasonic LUMIX DMC-GF1 + Panasonic LUMIX G 20/1.7 ASPH.
Ezt úgy a legegyszerűbb elérni, ha a felvétel készítésekor a csúcsfényekre koncentrálunk, tehát úgy exponálunk, hogy a fehér pont amennyire csak lehet a helyén legyen, majd az utómunka során állítjuk be sötét tónusok helyét és a fekete pontot. Nem ördöngösség, hamar bele lehet tanulni.
RIM Blackberry Curve 8520
Különösen fontosnak érzem, hogy a tónustartomány “faltól-falig” érjen, ha high-key vagy low-key képeket készítünk. Ugyanis pl. fekete részek hiányában egy high-key kép egyszerűen csak túlexponáltnak tűnhet.
Panasonic LUMIX DMC-GH2 + Canon nFD 50/1.2
Nagyon tetszik a sorozat, de ezzel a részével nem értek egyet. Az egyik kedvenc BW stílusom esküvői / eljegyzési fotóknál mikor a historgram két vége hiányzik és se fekete se fehér nincs a képen. Csináltam rá egy példát. Ettől persze a nagyon kontrasztos BW képeknek is bőven van hely portréban, vagy tájképben stb.
Szia!
Ebben az egészben az a szép, hogy kb. mindennek az ellenkezője is igaz. Talán pont az első rész elején írtam erről. Ezek ökölszabályok, amik többnyire működnek, de néha pont attól lesz jó valami, hogy szembemegy a megszokottal.
A linkelt (és tök jó) képednél pl. pont az alacsony kontraszt segít valahogy kiemelni az időtlenséget, a végtelent. Lehetne akár egy 30 éves FF negatív, vagy egy digi kép tegnapról, tök mindegy, mivel vannak dolgok, amik nem változnak. Valahogy ezt emeli ki nekem ez a kidolgozás.
Szép napot!