Valahogy elterjedőben van az a nézet, miszerint a sikeres utcakép titka a lopakodás. Legyen fekete és teljesen halk géped, viselj fekete felsőt, és légy láthatatlan. Én ezzel szemben úgy látom, hogy embereket fotózni sokkal inkább egyfajta interakció a fotós és modellje között (még akkor is, ha többnyire csak nonverbális), mintsem vadászat. Engedd, hogy észrevegyenek!
Panasonic LUMIX DMC-GH2 + Panasonic LUMIX G 20/1.7 ASPH.
Mi történhet ugyanis, ha valaki kiszúrja, hogy épp őt fotóznád? Mindenekelőtt az, hogy rád néz. Ilyenkor kell először exponálni, mivel a szemkontaktus sokat dob egy képen.
Olympus OM-D E-M5 + Panasonic Leica DG Summilux 25/1.4 ASPH.
Aztán, ha szerencséd van, és nem is hinnéd, hogy milyen gyakran lesz majd szerencséd, akkor a modelled rád mosolyog.
Olympus OM-D E-M5 + Olympus M.Zuiko Digital 45/1.8
Ha nincs szerencséd, akkor elhesseget. Mire te intesz neki, hogy “bocs”, és továbbállsz. De hidd el, többnyire nem ez fog történni. Az emberek többnyire kedvesek és pozitívak.
Panasonic LUMIX DMC-GH2 + Voigtlander Nokton 25/0.95 MFT
Lájk
Your story was really inroemativf, thanks!
deeee …. azt megkérdezném, nézegetve a 2010-es kínai képeidet, ahol nekem úgy tűnik (100-200mm) hogy te is alkalmazod a “rejtőzködő”
utcai portrét. vagy az a múlt? már másképp gondolod? vagy ez a két stílus együtt működik jól? a távoli képeknél nincs kontaktus, így életképet fotóz az ember, a közelieknél van, ott vmi interakció-féleséget?
Pont ott, és pont akkor jöttem rá, hogy utcára nem az a helyes megközelítés. Örülök, hogy észrevetted!
Ennél a képnél szerinted rájött az alany, hogy fényképezem? A látszat alapján megvolt a szemkontaktus, de valójában nem rám nézett, fogalma sem volt, hogy épp fotózzák… (Amúgy 45–200, teljesen nyitott rekeszen
)
Ránézésre azt mondanám, hogy látta, és még egy féloldalas mosolyt is dobott.
(A feleségemnek ment a mosoly. Én kicsit hátrébb álltam, majdnem mögötte.
)
Ez olyan, mint amikor az ovisokat fotózó fotós PEZ cukorka figurát aplikál a vakupapucsba.