Több lépésben jutottam el a jelenlegi (Nikon D600 + 50/1.8) csomag gondolatáig.
1. lépés: Túl sok objektívem volt. Kíváncsiságból, no és mert megtehettem, túl sok objektívet gyűjtöttem össze. Bár szerencsére arról már rég leszoktam, hogy mindet magammal cipeljem, a választás bősége elkezdett zavarni. Ezért aztán eldöntöttem, hogy kipróbálom magam egy darabig (kb. fél évre tettem ezt az időszakot) egyetlen objektívvel. Talán nem túl meglepő, hogy a 25/1.4-re gondoltam, mint egyetlenre.
2. lépés: Rájöttem, hogy ha nem csak félretolnám őket a polcon, hanem el is adnék mindent, akkor “lőtávon” belül kerülne álmaim összeállítása, egy Leica váz (használt M9P vagy új M-E) és egy 50mm-es Summicron. Ekkoriban pont megfordultam párszor az amszterdami reptéren, ahol kétszer és megtapogattam egy M9 vázat. Két éve nem volt már a kezemben Leica M, így meglepett, hogy a korábbi benyomásaimmal szemben, most nem tetszett. Ekkorra viszont befészkelte már magát a fejembe a gondolat, hogy akár rendszert, vagy legalább is gépet válthatnék, és pont emiatt elkezdtem egyre zavaróbbnak érezni az E-M5 hibát. Eldöntöttem, hogy mindenképp eladom, és keresek valami mást.
3. lépés: Kézenfekvő (és olcsó) lépés lett volna visszatérni a korábban használt GH2-höz, amivel semmi igazán komoly problémám nem volt. Az E-M5 szenzora viszont annyival tetszetősebb képeket készített, hogy nem vitt volna rá a lélek. Visszalépésnek éreztem volna. Természetesen ugyan ez áll a G5-re is, kiegészülve az egyszerűbb (tehát lassabb) kezelőfelülettel, és a multi-aspect szenzor hiányával. Egyedül a GH3 maradt versenyben, ami képminőség terén (legjobb esetben) ugyan tudná hozni az E-M5 szintjét, viszont még annál is magasabb áron. Ezzel el is jutottam arra a pontra, amikor összeadtam a GH3 várható árát a Panasonic 25/1.4 árával, és majdnem felröhögtem. Pár tízezer forint többletért cserébe vehetek egy alig nagyobb vázat és objektívet, négyszer akkora szenzorral, és nagyobb mélységélesség kontrollal? Persze, nehezebb is lenne valamivel, de március óta elkezdtem mozogni, húsz kilót fogytam, sokat erősödtem, így az a plusz fél kiló annyira nem idegesített.
4. lépés: APS-C-ben sosem gondolkodtam, mivel nem érzem teljes rendszernek az én igényeim szerint. A fix nagylátószögű objektívek hiánya számomra dealbreaker. Mivel a világ összes pénzét nem szándékoztam elkölteni, így a jelenleg kapható legolcsóbb FF gépek felé fordultam: Canon 5D mark II, és Nikon D600. A Canon kicsit lemaradt az 50mm-eseivel, miközben a két új AF-S Nikkor-ról mindenki áradozik. Aztán kellene majd egy túra zoom is, ahol a Canon szintén nem túl erős. Van ugye a szuper gagyi 28-200, valamint a hatalmas és méreg drága 28-300L. Mindeközben az AF-S Nikkor 28-300 pont az, amire vágynék: az arany középút. Tehát Nikon!
5. lépés: Soha többet nem veszek úgy fényképezőgépet, hogy nem fogdosom meg előtte. Így aztán felkerekedtem, és megtapogattam egy D600-at. Nem is olyan nagy! Nem is olyan nehéz! Másnap meghirdettem mindent, és rá egy hétre meg is jött az új gépem.
Prológus: Ahogy a fenti sorokból kiderül, a váltásnak nincs egyetlen igazi oka. Több kisebb lépéssel jutottam el a döntésig. Tökéletesen elégedett voltam (és vagyok) az E-M5 képminőségével, az objektívek többsége is (főként amik nekem voltak) nagyszerű. Ugyanakkor nem szerettem használni ezt a vázat, nem állt kézre. Sokaknak bejön, hiszen tele az internet pozitív véleményekkel, de nekem nem. Nem vagyunk egyformák.
Azt sem lehet elfelejteni, hogy ha a micro 4/3 objektíveket a rögzített látvány alapján vetem össze FF megfelelőikkel (tehát a rekeszértéket is átváltom), akkor aránytalanul drágák, és nem is igazán kicsik. Szinte bármelyik 24/2.8 rajzol úgy f/4-en, mint az Olympus 12/2.0 nyitva. Féláron, kb. azonos méretben. Bele se merek gondolni, hogy mennyiért adna az Olympus (vagy a Panasonic) egy 12/1.4-et.
Ha az a pár centiméter és az a pár száz gramm tényleg nagyon fontos, akkor a micro 4/3 verhetetlen. Arról nem is beszélve, hogy jelenleg nincs még egy kis szenzoros rendszer, ami ennyire teljes volna. Ha viszont a súly nem annyira számít (vagy, mint ahogyan én is tettem, meg tudod spórolni máshol), és főként a fixekhez vonzódsz, akkor a dolog már kissé másképp fest.
APS-C, nagylátó: mer’ a Fujit mindig elfelejted… De most már mindegy.
)
(A képeid amúgy is kellemesek, rendszertől függetlenül.)
Nem akartam végigmenni minden, Pentax-tól a NEX-ig, hogy mit miért nem választottam, de ha kíváncsi vagy rá, akkor a Fuji két okból pottyant ki. (1) Nincs szuperzoom. (2) A RAW mizéria.
Biztosan megoldódik idővel mindkettő, de minek várni, ha amúgy van olyan gyártó, ahol minden elérhető már ma.
GLHF, good luck have fun az új rendszerrel.
Köszi Roland!
Erről írtam tegnap este a másik posztban
http://miklosrabi.com/blog/2012/11/22/a-nap-amikor-semmi-nem-tortent/#comment-1158
Ez kb. az arra (is) íródott válasz.
Kicsit megdöbbentő számomra, kompaktról átnyergelő MILC-es (bocsánat, DSLM-es) számára, hogy nektek, az igazán komoly amatőröknek mennyire nem szempont a tetszőleges szögben kihajtható LCD és az érintőképernyőn villámgyorsan kiválasztható fókuszpont – akár nézőkét használva is, GH3/G5. (A szokványos mirrorless közhelyeket, mint az élő hisztogram, most inkább mellőzzük
)
De azon csodálkozom a legjobban, hogy – már amennyire ismerlek fotósként – a GH3-at képminőségben (több tesztelő szerint a képminőség kísértetiensen hasonlít az E–M5-ére), felépítésben, ergonómiában, tudásban mintha egyenesen neked találták volna ki.
És te a 2-300 USD miatt, amennyivel drágább lenne az új váz az E–M5-nél, inkább buksz darabonként(!) 50+ ezer forintokat a gyakorlatilag vadonatúj MFT lencséid eladásán (mert valahol sejtem, hogy nem 210 ezer forintért vehetted a 75/1.8-adat…).
Szóval az eddigi „életművem” alapján finoman szólva én vagyok az utolsó, akinek erkölcsi alapja lehete fintorogni a döntéseden, de ettől még csak nem fér a fejembe, hogy mi lehetett a tiédben…
A kihajtható LCD tök jó dolog, és amíg főként makróztam, imádtam volna ezt az opciót. Amit mostanában csinálok, oda viszont nem kell. Tapi fókuszt, élő hisztogramot sosem használtam. Persze elfogadom, hogy van, akinek ezek fontos dolgok. Nekem egyedül az arcdetektáló AF fog hiányozni.
Biztosan jó (lesz) a GH3, de az az ár, és az a méret már átlépi azt a pontot, ahonnan (számomra!!!) már nem indokolható a kicsi szenzor.
Nyugodtan fintoroghatsz, hiszen nem egyformák sem a preferenciáink, sem a lehetőségeink, így te biztosan másként döntöttél volna az én helyemben. De ez pont így van jól.
Bevallom, engem is meglepett a “rendszerváltásod”, mármint hogy visszatérsz a “fizikalilag” nagy méretű cuccokhoz. Mindenesetre üdv a Nikon táborban… (persze sejtem, nem lesz “végleges” a letáborozás
)
és ha kísérletezni akarnál, van itt nálam Voigtlander 125/2,5 makró, meg Nikkor 300/4 AF-S, Nikkor 500/4 VR – talán emlékszel, elég közel vagyunk.
Nagyon megköszönném! Most rohamok, de keresni foglak!
Szia Miki!
Megemlítetted a szélesebb DOF-játékot. Miért nem az 50 f1.4 lett akkor a befutó? Nyilván drágább, de az illene akkor már egy D600-hoz (nem mintha az 50 f1.8 rossz volna, de nyilván érted, mire gondolok).
Üdv
Krisztián
Szia!
Átnéztem jópár képet, és nem igazán találtam érdemi különbséget köztük. Így miért ne legyen a kisebb/könnyebb/olcsóbb?
A problémák valahol ott kezdődtek, hogy a 5. lépésben megfogalmazott hibát elkövetted. Nem is értem egy olyan tapasztalt ember hogy ugorhatott bele egy új méregdrága vázba (OM-D) úgy hogy az előtte még egy másodpercre se fordult meg a kezébe…
Amúgy én megértem hogy váltottál, de lehet tényleg elég lett volna annyit írnod: most másra vágytam, ezért váltottam.
Mindenesetre most legalább nem követted el az előbbi hibát. Bár míg a jelenlegi 50-es felállásban szerintem nehéz csalódni, addig azért az a D600 + 28-300-as felállás már közel se annyira egyértelmű a helyzet. Ez már kerek egy kilóval több mint az OM-D + 14-150. Nem mondom hogy nem lehet boldogan együtt élni egy ekkora méretű és súlyú felállással, de azért gondolom ezt a kombinációt jellemzően hosszabb túrák alatt fogod használni relatíve jó fényben. Ilyen esetben szerintem az ember kondijától teljesen függetlenül nagyon más komfort érzetet jelent az hogy +/- 1kg lóg az ember nyakában.
És persze tudom volt már nagy FF felszerelésed, nekem is volt hozzá szerencsém, nem is csináltam belőle problémát amíg nem volt más, de most mióta megszoktam a m43, most már nem szívesen hurcolnék magammal újra ekkora cuccot.
Ettől függetlenül a D600 50/1,8 felállást nagyon is megértem, a kis DOF-ot én is nagyon tudom értékelni.
Szia!
Ez most biztos szarul hangzik, de azért mertem megvenni az OMD-t, mivel nem annyira drága. Minden relatív, így ezt a részét hagyjuk is.
A másra vágyás dolgot pedig nem is értem… Ha így lett volna, azt írtam volna. A 75mm-esnél sem volt gond leírom, hogy érzelmi döntés volt. Ez hobbi, nem kell racionalizálni.
ne viccelj már, az egész poszt racionalizálás… no offense.
lehetett tudni, hogy hamar el fogod adni az om-d-t, már amikor megvetted. ahogy most is lehet tudni, hogy az 50/1,8-on és a 28-300-on kívül (ez utóbbinak szerintem sincs értelme, pedig én mindig használtam szuperzoomot) legalább 2-3 másik üveget fogsz venni fél éven belül. ezzel nincs is semmi gond, mindannyian ide-oda billegünk, ugyanezt csináljuk, csak a legtöbb ember nem ír nagy határozottságú blogot a témában.
(én épp egy ricoh gxr rendszerbe vásároltam magam, az sem hiszem, hogy örökre rajtam marad. bár eladhatatlan.
)
Én 3 évig nyomtam ezt. Akkor asszem 17 objektívem, 3 vázam volt a 3 év alatt, csak az nem változott, hogy Nikon.
– rájöttem, ezzel is tudok fotózni. Amit meg nem, azt nem fotózom le…
De volt, hogy a Canonra váltáson gondolkodtam.
De aztán az 500/4 VR tartósan lecövekelt. Az biztos, hogy rendszer váltás nem lesz és a “kompakt” gép nekem a D5000+ 18-105
És az objektívek is lassabban forognak. Nem is vettem másfél éve egyet se, bár folyton tervezem
Ne haragudj, de nekem nincs, és soha nem is volt micro 4/3 témájú blogom. Írtam ilyen eszközökről, és írtam másmilyenekről is, de nem ezeket gondolom a fő csapásiránynak. Ráadásul többször leírtam, hogy a márkahűség hülyéség.
Az objektívekkel kapcsolatban igazad van, de ahogy írtam, nem örökre gondoltam lecövekelni az egy objektíves felállásnál.
A racionalizálás részét pedig komolyan nem értem… Az áron kívül (ami tény kérdés, nehéz vele vitatkozni) egyetlen észérvet sem írtam. Viszont csomó helyen említem, hogy alapvetően “nem szerettem” problémám volt a cuccal. Ez hol racionális?
A világ nem racionális. Nem is értem, miért az a közkeletű tévedés, hogy igen
És minél bonyolultabb dologról van szó, a racionalitás annál inkább egy viszony a bonyolult valami 1 azaz egy (esetleg néhány) jellemzőjéhez. De sosem az egész, komplex dologhoz.
Néhány tényezőn túl még a matematikai alapú döntéstámogató modellek is tehetetlenek az “optimális” meg racionális döntés meghatározásával.
“Ne haragudj”
nem haragszom
“de nekem nincs, és soha nem is volt micro 4/3 témájú blogom.”
ki mondta, hogy van? arra gondoltam, hogy meglehetősen határozott hangvételű posztjaid vannak a blogodban, például az eszközökről, és a mit-miértről is. amihez képest furák ezek a hirtelen váltások. erre céloztam, amikor azt mondtam, hogy mások is hirtelen váltanak, csak nem írnak határozott hangvételű blogot. és erre gondoltam a racionalizálásnál is.
“Ráadásul többször leírtam, hogy a márkahűség hülyéség.”
igen, az, de ez most hogy jön ide? ki mondta, hogy nem az? (mellesleg én aztán igazán “nikonos” vagyok, mert a capture nx2-n kívül képtelen voltam más feldolgozó szoftvert kitanulni, let alone megszeretni — de ezt csak zárójelben mondom, márkákról – részemről – szó sem volt)
Én mindkettőt próbáltam. Nem győzött meg az 1,4 G. A DOF annyival nem kisebb, és 1,4-en az az obi nem az igazi. Én mondjuk D300-on próbáltam, de az 1,8G még nyitva, 1,8-on is jobb volt, mint az 1,4-es.
Sőt, a régi 85/1,8 AF-D is megverte felbontásban, rajzban. Nekem nem tetszett az 1,4 határozottan nem. És a mai ISO-nál annyira nem is létkérdés…