A “Ne vedd meg!” sorozatról: A célom, hogy érveket, néhány esetben alternatív megoldásokat, adjak bizonyos fotós eszközök polcon hagyásához. Azon dolgok, amikről szó esik ezekben a posztokban, se nem eredendően rosszak, se nem értelmetlenek, mégis, talán nincs is rá akkora(!) szükséged, mint ahogyan azt elsőre gondolnád. Ha limitált a büdzsé (és kié nem az?), akkor talán érdemes átgondolni az érveimet. Ha egyetértesz velük, akkor az így megmaradt összeget elköltheted hasznosabb módon is, úgy, hogy valóban jobb képeid legyenek: mondjuk utazásra.
Sokféle fétis létezik. Fotós berkekben az egyik legerősebb és legáltalánosabb, a minél fényerősebb objektívek irányába mutató vágy. Hihetetlen, hogy mennyivel többre tartunk egy f/1.4-es objektívet egy f/1.8-asnál, vagy egy f/1.2-est egy f/1.4-esnél. Annál szebbet pedig elképzelni sem tudnánk, mint hogy az egyik objektívünkön a legnagyobb rekeszérték nullával kezdődjön. Ugye?
Panasonic LUMIX DMC-GH2 + Voigtlander Nokton 25/0.95 MFT
Nézzük először, hogy miért is gondoljuk a nagy fényerőt hasznosnak.
1.: Praktikus okokból, hiszen a nagyobb fényerő rövidebb záridőt és/vagy alacsonyabb érzékenységet eredményez. Ez természetesen igaz, a kérdés csak az, hogy mennyivel. Ma már annyira jók a szenzorok és annyira ügyesek a zajcsökkentő algoritmusok, hogy a gép érzékenységét viszonylag büntetlenül emelhetjük csillagászati magasságokba, miközben a képminőség csupán lassan romlik. Érdemes kicsit játszani a számokkal! Ha adott záridő mellett f/1.4-en iso100-as érzékenységre van szükség, akkor f/4.0-án iso800-ra. Nem olyan nagy dolog ez manapság! Ha ez mégsem nyugtatna meg, akkor vegyél egy kicsi állványt, vagy rossz fényviszonyok mellett használj szélesebb látószöget! Jó ötlet az optikai- vagy a szenzor alapú stabilizálás is.
Olympus OM-D E-M5 + Olympus m.Zuiko Digital 9-18/4-5.6 ED
2.: Művészi szempontból, hisz’ ki ne szeretné a felismerhetetlenségig szétmosott hátteret? Szerencsére ennek a hatásnak nem elengedhetetlen feltétele a hatalmas fényerő. A háttér életlensége ugyanis nem csak a fényerőtől függ. Sokkal egyszerűbben (és nem utolsó sorban olcsóbban) befolyásolhatod a másik fő paramétert, a szenzor-téma és a téma-háttér távolságok arányát. Mondjuk, menj közelebb! Vagy a modelled lépjen párat előre a háttértől. A szűkebb látószög szintén sokat segít!
Panasonic LUMIX DMC-GH2 + Voigtlander APO-Lanthar 90/3.5
3.: A diffrakciós küszöb miatt, mivel kicsi a szenzor a gépedben. Ahogyan azt már többször megírtam, a kicsi szenzorhoz kell a nagy fényerő (és az alacsony kezdő érzékenység), hogy maradjon némi szabadságunk rekeszállítás terén, még a diffrakciós határ alatt. Sajnálatos tény viszont, hogy kivétel nélkül mindegyik gyártó úgy kezeli a rekeszértéket, mintha az valami önmagában értelmezhető mérőszám volna (pedig csupán egy arányt fejez ki), és hozzá köti az árszinteket. Ebből az a furcsa dolog következik, hogy mondjuk a Nikon 24-120/4 VR vagy a Canon 24-105/4L IS USM olcsóbb, nagyobb átfogású, és kb. egy fényértékkel nagyobb mélységélesség kontrollt hagy, mint a Panasonic LUMIX 12-35/2.8. Hasonló a helyzet a fixek terén is (pl.: Canon 24/2.8 IS USM vs. Olympus MZD 12/2.0). Az árazásnak ez a számomra érthetetlen anomáliája, néhány pozitív kivételtől eltekintve, értelmetlenül drágává teszi a fényerősebb, kisméretű szenzorokhoz tervezett objektívek többségét. Ha a fenti két pont után is elsősorban fényerős objektívekre vágysz a kis szenzoros gépedhez, akkor jobban jársz, ha még a beszerzésük előtt gondolod át mindezt, és nem utána, mint én. 
Nikon D600 + Nikon AF Nikkor 85/1.4D
No, hadd vitatkozzak egy kicsit!
Van benne valami amit írsz, de…
“Ha adott záridő mellett f/1.4-en iso100-as érzékenységre van szükség, akkor f/4.0-án iso800-ra. Nem olyan nagy dolog ez manapság!”
És mi van akkor, ha ISO 3200-as érzékenységen f/1.8 mellett éppen megvan 1/80-ad záridő, és a téma még kicsit mozog is? Adott esetben tök gyakor eset, ld. lagziban egy gyertyafény keringő, de sokszor még lámpafénnyel sincs annyi fény. Vakut meg épp nem használnék, mert hangulatos a környezet.
Nyilván, a horror drága f1.2-es objektíveknek nem látom annyira értelmét. Jó dolgok, de komoly indokok és bevétel kell hozzá. De azért hasznos, ha f/2 alatt van az objektívjeim fényereje, lehetőleg f/1.8-f/1.4 között.
Sokszor megtapasztaltam már, hogy a 17-40 F4 L objektívet nem tudom kitartani 28-35mm körül, míg az 50/1.8-at és a 85/1.8-at lazán. Pedig az utóbbiakhoz rövidebb záridő kell.
Szóval mérlegelni kell az ár/érték arányt, de amúgy nagyon hasznos a fényerő, és abba már nem is mennék bele, hogy mi van, ha az ember filmre is fotózik. Márpedig ilyen is van.
Amúgy meg nem azért veszi meg az ember a drágább 50/1.4-et az 50/1.8 helyett mert annyira kellene a fényerőtöbblet, hanem mert az 1.8-as egy műanyag pontatlan cucc.
Aztán a fényerőt az AF is igencsak meghálálja, egy fényerős objektívvel sokkal kevesebb fényben is biztosabban fókuszál a gép.
Egyébként tök becsapósak ezek a számok, mert hát most f/2 vagy f/1.4 az nem tűnik akkora különbségnek, mint az f/4 vagy f/2.8. Pedig mind a kettő 1Fé előny.
Na, má’ megint az esküvő fotózás…
Amit írsz (gyertyafény keringő) annyira tök gyakori, hogy pl. jómagam is fotóztam egyszer(!) egyetlen(!) képet egy ilyen alkalommal. Pedig aktív amatőrnek tartom magam.
“hanem mert az 1.8-as egy műanyag pontatlan cucc” Nana! Ne általánosíts, csak azért mert a Canon tényleg az..
Jójó tudom, nem mindenki fotóz gyertyafény keringőt, de csak egy példa volt, viszont hasonló fényviszonyok gyakrabban akadhatnak.
Bezzeg a Nikon!
De a Canon legalább occsó(bb)…
A téma–háttér távolság befolyásolása mondjuk rendben van, de a szenzor–téma távolság tipikusan az a paraméter, ami adott témánál elég nehezen tűri a változtatást – legalábbis tág határokon belül.
Elég valószínűtlen ugyanis, hogy a fotós a szükséges minimális távolságnál eleve távolabb álljon a modelljétől. Mert ugye ki szeret túl sokat vágni utólag a kompozícióból. S ha ilyenkor közelebb megyünk, akkor már egyszerűen nem azt fotózzuk, amit szeretnénk.
Portrézásnál pedig már csak hab a tortán, hogy 1–1,5 m-nél közelebb nincs is hova mennünk, mert a perspektíva miatt torzítani fog a kép, felnőttfotózásnál mindenképp.
A közeledés tehát – tudatos komponálásnál legalábbis – túl sokat nem segít. Esetleg annyiban, hogy ne utólag jöjjünk rá, hogy a kép melyik részletét érdemes felhasználni, hanem eleve azzal a képkivágással fotózzunk.
Nyilván nem működik minden tipp minden esetben, ezért is írtam többet. A cserszömörcés képnél az egész helyett megmutattam egy szűkebb, jellemző részletet, úgy, hogy közelebb mentem. Ott ez működött. Portrénál csavard hosszabbra a telezoomod. A 200/5.6 szűkebb DOF-ot ad, mint a 45/1.8.
Ez megint egy klassszikus fotós tévedés.
Ahhoz, hogy a 45–200-zal ugyanazt a képkivágást kapjam 200 mm-en, mint a 45-ös portréobjektívvel 45 mm-en, ahhoz nagyjából annyival kell messzebb mennem az alanytól, hogy a nagy gyutáv nyújtotta mélységélesség-előny pont lenullázódjon.
Leszámítva az egészen kicsi tárgytávolságokat, ahol már nem lineáris az összefüggés, sajnos érvényesnek tekinthető az alábbi ökölszabály:
Adott képkivágás (kompozíció esetén) az elérhető mélységélesség-tartomány CSAK 2 paramétertől függ:
1. blende,
2. szenzorméret.
A gyutáv és a tárgytávolság pont semlegesítik egymást az összefüggésben! Érdemes utánaszámolni egy DOF kalkulátorral. Meg fosz lepődni, hogy ugyanazon képkivágás esetén a 45/1.8-as objektívnek kb. egy 200/1.8-as objektív felelne meg mélységélesség tekintetében!
Így a bejegyzésednek ez a része nem túl meggyőző: nagy belépőpupillát igenis csak nagy belépőpupillával lehet pótolni.
Jajj, dehogy… A tele ugyanis kevesebbet enged a háttérből a képre, ami miatt az homogénebb lesz.
Kommented jelentős gyakorlatlanságra utal.
Olyasmit mondasz, hogy a mélységélesség-tartomány matematikailag kb. ugyanannyi ugyan, de a más perspektíva miatt 45 mm-en több látszik a háttérből, mint 200 mm-es tele esetén (előző esetben „trapéz alakú” a perspektíva, másikban majdhogy nem téglalap)? És amiatt, hogy több képelem van a háttérben, pszichikailag jobban elmosottnak tűnik a tele akkor is, ha a háttér síkjában a szóródási kör matematikailag ugyanakkora?
Ez valóban hihtetően hangzik, csak az furcsa nekem, hogy a különbség tényleg annyira drámai legyen. Mert az F1,8 az F5,6-nak több, mint háromszorosa.
Másrészről viszont – apropó jelentős gyakorlatlanság
– ha jól meggondolom, a tapasztalatom pont hogy téged igazol, mert a telém 5,6-on tényleg meglepően jobban mos, mint amennyit az „elméletem” előre jelezne. (Persze egzakt méréseket még nem végeztem.) Akkor hogy a fenében is van ez? Utána kell néznem a dolognak.
Már pont javasolni akartam, hogy esetleg próbáld ki…
Ha csinálsz két képet, és írsz hozzá pár sort, még ki is teszem.
Amúgy a cikk második pontja nem igazán a téma megtartásáról szólt, ha újra elolvasod, hanem az elmosott háttér (mint képi effekt) elérésének módjairól. Nyilvánvaló, hogy egy 135/1.8 képét nem lehet pontosan leképezni mással, csak egy 135/1.8-val. Elmosott hátteret, akár ugyan annyira elmosottat is, viszont lehet mással, olcsóbban is létrehozni. Persze ez azt jelenti, hogy nyilvánvalóan változtatni kell a kompozíción. De ez sem új, hiszen minden esetben korlátoz a cuccod (sosincs nálad végtelen számú objektív), így mindig kompromisszumokat kell kötnöd, alkalmazkodnod kell a lehetőségeidhez.
Tapasztalati tény: 4/200 piszokul mos. 4/50, nem.
Kedves Miki,
azt hiszem, kezd körvonalazódni, hol a gond, itt van egy nagyon jó cikk a kérdésről:
http://www.bobatkins.com/photography/technical/bokeh.html
Az én hatalmas tévedésem az volt, hogy túlértékeltem az alany közvetlen hátterében levő tárgyak elmosását (ezt a 45/1.8 sokkal jobban csinálja), a távolabbi, akár végtelenben levő tágyak elmosása ellenében (itt viszont már a 200/5.6 a lényegesen jobb). Ahogy a szerző táblázatából is világosan látszik: az 50/1.4-nek a mélységélessége jóval kisebb, mint a 135/2.8-nak, és még az alany mögött 3 méterre levő tárgyakat is jobban mossa, de 10 m körül fordul a dolog, és végtelenben már a teleobjektív mos jobban, a rosszabb belépőpupilla ellenére is.
Magyarán, ha ügyetlenség vagy pech esete forog fenn és bekomponálsz valami zavaró cuccot az alany közvetlen hátterébe, akkor inkább fotózz fényerős portréobjektívvel, hogy valahogy mossa el azt a tárgyat, ekkor viszont a jóval hátrébb levő képelemek nem lesznek tökéletesen szétmázolva.
És akkor most értem meg, miért van az, hogy fényerős portéobinál lehet, hogy a fülek már nem élesek, de a háttér elmosása lehetne jobb is, ugyanakkor a teleobjektívvel lőtt portréimnál az arc teljesen éles mindenhol, a háttér viszont az F5.6 ellenére is teljesen szét van mosva.
Köszi a szemfelnyitást! Akor lehet, hogy nem is annyira gyakorlatlanság, hanem pont az történt, amit mások szemére szoktam vetni: gépiesen fotóztam, anélkül, hogy utánagondoltam volna, valójában hogy történik a képalkotás?
Bocs a kései megjelenésért, de a linket tartalmazó kommentek automatikusan parkolópályára kerülnek.
“De azért hasznos, ha f/2 alatt van az objektívjeim fényereje, lehetőleg f/1.8-f/1.4 között.” – Máhogy fölött. Az 1,4 nagyobb fényerő, mint a 2.