2014 március 23-án vasárnap adták át Csávolyon a Darányi Ignác terv keretében megvalósult új sportöltözőket és kiszolgáló létesítményeket. A beruházáshoz jelentős összeggel járult hozzá a Magyar Labdarúgó Szövetség és Csávoly Község Önkormányzata. A szalagot ünnepélyesen Zsigó Róbert országgyűlési képviselő, Baja város polgármestere, Losonczy László, az MLSZ Bács-Kiskun Megyei Igazgatóságának igazgatója, valamint Berta János Csávoly polgármestere vágták át. A létesítményeket és a résztvevőket a község lelkipásztora áldotta meg. Az átadási ünnepséget követően állófogadáson vehettek részt a megvalósításban részt vállalók a nemrég szintén pályázati forrásból megvalósult, felújított IKSZT épületében. Majd a Csávoly-Borota barátságos labdarúgó mérkőzés következett, mellyel a sportolók gyakorlatilag birtokba vehették az új sportlétesítményeket.
Powered by Phoca Gallery