Canon MP-E 65/2.8 1-5X

 

Pontosan emlékszem, hogy 1998-ban vettem meg életem első Canon EOS tükörreflexes fényképezőgépét, egy EOS 50E-t. A döntés, ami a nagy rivális, a Nikon F70 helyett a Canon-hoz vezetett, nem volt túl tudatos. El kellett telnie egy kis időnek, amíg rájöttem, hogy ott és akkor tényleg a Canon volt az innovatívabb gyártó. Több olyan újítása is létezett, ami akkor másnak nem. Képstabilizált nagytelék, ultrahang motoros objektívek, a TS-E család, és természetesen az örök álom, az MP-E 65. Természetesen ezek mind elérhetetlenek voltak számomra. Házvásárlás és felújítás okán el kellett hogy adjam a teljes filmes felszerelésemet 2003-ban, így, amikor 2006-ban újra a tükörreflexes gépek felé kacsingattam, újfent rendszert is kellett választanom. Az ok, amiért újra a Canon EOS rendszert választottam az MP-E 65 volt. Ilyen nincs senki másnak, én pedig nagyon szerettem volna valami hasonlót. Bár biztosra vettem, hogy sosem fogom tudni megvenni, de úgy voltam vele, hogy mi van, ha mégis... Most pedig, másfél évvel az első Canon EOS DSLR vázam után, itt pihen álmaim objektíve a sáros hátizsákomban. Csak nyolc évig kellett rá várnom.

 

Mi is ez?

A Canon MP-E 65/2.8 1-5X (mostantól csak "MPE") a jelenleg gyártott modellek közül a legkülönlegesebb kisfilmes makró objektív. Különlegességét pedig az adja, hogy ott kezdődik, ahol a többiek végződnek. Egy átlagos makró objektív maximális leképzési aránya 1:1, ami azt jelenti, hogy a szenzor (vagy film) méretével megegyező területről képes felvételt készíteni, ha a minimális tárgytávolságra fókuszáljuk. Az összes ma is gyártott makró objektívvel bárhová fókuszálhatunk a végtelen és a minimális tárgytávolság között, így használhatjuk őket hagyományos képekhez is. Az MPE teljesen más tészta. Itt a tárgytávolságot csak egy szűk tartományon belül állíthatjuk, mégpedig úgy, hogy a maximális tárgytávolságon 5:1, míg a minimálison 1:1 a leképzési arány. (Nem, nem írtam el semmit, de erről majd kicsit később...) Magyarán nem tudunk élességet állítani semmire, ami nagyobb mint a szenzorunk úgy, hogy az kitöltse a képet. Nincs végtelen, a maximális tárgytávolság 31.3 centiméter. Így ez az objektív tényleg semmi másra nem jó, mint extrém makróra. Éles képet készíthetünk vele egy, a szenzorunk méreténél akár ötszörte kisebb témáról is úgy, hogy az saroktól sarokig kitölti a képet.

 

Egy gyűrű

Az objektíven egyetlen gyűrű található, mint minden fix gyújtótávolságú optikán. Ez tehát nem zoom objektív. A rajta található gyűrű tekergetése nem változtatja meg a fókuszhosszt, az végig 65 mm marad. Ez a gyűrű teljesen mást csinál. Nem túl furcsa módon a tárgytávolságot állítja, mint bármely más fix gyújtótávolságú optika fókuszgyűrűje. Csakhogy ez pont fordítva működik. A gyűrűt kifelé tekerve növeli a tárgytávolságot, miközben nő a leképzési arány, sőt, maga az objektív is. Ez azt jelenti, hogy a nagyobb dolgokhoz közelebb kell lennie a szenzornak (merthogy a tárgytávolság a szenzortól számítódik), mint a kisebbekhez. 1:1-nél a tárgytávolság 23.8, míg 5:1-nél már 31.3 centiméter. Minél szűkebb kivágást próbálunk használni, annál hátrább kell csúsznunk gépünkkel.

   

Sigma 150 vs. Canon MP-E 65

Ahogyan az a fenti képeken is látszik, a leképzési arány növekedésével jókorát nő az objektív hossza. Így, bár a szenzor valóban egyre távolabb kerül a témától, az objektív frontlencséje mégis egyre közelebb. A frontlencse és az élesre állított téma közti távolságot munkatávolságnak hívjuk, és ez szépen csökken is, ahogyan növeljük a leképzési arányt. 1:1-nél még 10.1, ám 5:1-nél már csak 4.1 centiméter.

 

Fényerő

Az MPE fényereje f/2.8. Elméletben. Merthogy a fényerőt az objektív végtelen állására szokás megadni, ami ebben az esetben sincs másként. Csak hát ebben az esetben nem lehet a végtelenbe fókuszálni, és a valós fényerő pedig szépen csökken a leképzési arány növekedésével. A képlet, amivel kiszámíthatjuk a valós fényerőt a következő: Valós Fényerő = Beállított rekesz x (Nagyítás + 1) Ebből adódik, hogy az objektív valós fényereje már 1:1 leképzésen is csak f/5.6, 5:1-nél pedig már csak f/16.8. Ez azt eredményezi, hogy a kereső nagyon sötét képet mutat a leképzési arány növekedtével. Természetesen a valós fényerő nem befolyásolja a mélységélességet, az végig f/2.8-nak megfelelő, azaz szinte nulla. Ha szeretnénk némi mélységélességet kicsiholni az MPE-ből, akkor le kell rekeszelnünk. Ha legszűkebb f/16-os értéket választjuk 5:1 leképzés mellett, akkor a valós fényerő f/96-nak adódik a korábbi képlet alapján. Ez azt is jelenti, hogy mesterséges megvilágítás hiányában az MPE használhatatlan a szabadban. Olyan nagyításnál, mint amire ez az objektív képes, egyszerűen nem létezik téma, ami olyan hosszú ideig mozdulatlan lenne, mint amire a kiadódó záridők miatt szükség volna.

 

Felépítés

A felépítése egészen egyszerűen zseniális. Ahogyan az a képeken is látszik, a tubus négy szelvényre oszlik, de az egész mégis hihetetlenül merev. Nyoma sincs lazaságnak, lötyögésnek, mégis nagyon finoman mozog minden. Szinte az egész optika fémből van, ami nagyon tartóssá és ellenállóvá teszi. A festése a fekete színű L objektívekével azonos "rücskös" fekete. Szerintem ez a legszebb az összes létező megoldás közül. A Sigma 150 "Zen" bevonata egyenesen nevetségesnek tűnik mellette csakúgy, mint az EOS 400D vázam buta, műanyag felületei.

Az objektívnek tartozéka még egy "B" típusú állványrögzítő gyűrű is, ami különösen jól jön, ha van egy Canon EF 100/2.8 USM makrónk is, mivel arra is passzol. Szabadban történő felhasználásnál sajnos nem sok hasznát vehetjük ennek a (nyílván nem olcsó) kiegészítőnek, de szerencsére leszerelhető. Így egyből könnyebb is lesz 135 grammal, és 845 helyett már csak 710 grammot fog nyomni. Bár számomra semmi jelentősége, de a gyűrű annyira közel van a bajonetthez, hogy a legtöbb vertikális markolattal nem is használható egyszerre, mivel beleütközne. Még a 400D-n sem lehet körbeforgatni,  megakad a prizmaházban. A tubus orrán természetesen megtalálható az a horony, ahová az elengedhetetlen Canon makró vakuk valamelyikének (MR-14EX vagy MT-24EX) feje felpattintható.

Egy szó mint száz, a felépítése hibátlan, megfelel a Canon professzionális felhasználásra szánt típusaival. Ha lehetne, akkor állványgyűrű nélkül kellene megvenni, de arra sajnos nincs mód. Szereljük le, és tegyük el emlékbe.

 

AF

Ez egy manuális élességállítású objektív, tehát semmilyen AF motor nincs benne. Az élesség állítása pont úgy történik, ahogyan azt 1:1 közelében a hagyományos makró optikáknál is tesszük. A leképzési arány beállítása utána a gépet mozgatva (a tárgytávolságot változtatva) állítjuk élesre a témát. Sajnos a mélységélesség tartomány annyira kicsi, hogy nagyobb leképzési aránynál irtózatosan nehéz megtalálni a témát, de ha már megvan, akkor legalább ennyire nehéz precízen oda fókuszálni, ahová kellene. Eddigi tapasztalataim alapján ez a legnagyobb probléma ezzel az objektívvel. Roppant nehéz komponálni, és még nehezebb élességet állítani. Így aztán legtöbbször elég sok felvételt kell készíteni, hogy 1-2 tényleg jól sikerüljön.

 

Fehér karolópók (5:1 leképzés, f/11)

Leginkább olyan érzés a témát megkeresni majd megkomponálni az MPE-n keresztül, mint nagyon sűrű ködben vezetni. Egyszerűen nem látunk semmit, aztán egyszer csak felbukkan valami, amiről meg nem lehet tudni, hogy micsoda. Nem azért nagyon nehéz használni, mert sötét (ez a makró vakuk lámpa üzemmódjával szépen orvosolható a legtöbb esetben), hanem azért, mert gyakorlatilag nincs mélységélesség. Ha 5X nagyításnál 2mm-el hátrább (távolabb) vagyok, mint ahogy kellene, akkor a kereső szó szerint üres. Természetesen a szabadban mindig minden mozgásban van, ami még inkább megnehezíti az élességállítást.

 

Optikai teljesítmény

Ez az, ami nem számít. Nem számít, mivel nincs alternatívája. Kétszeres nagyításig telekonverterrel és hagyományos makró objektívvel eljuthatunk, de tovább már nem igazán. Ha például egy telezoomot keresünk, akkor érdemes teszteket nézegetni, mivel ebben a kategóriában legalább tíz jobban sikerült típus kapható. Egyik ebben jobb, a másik abban. Olyan, mint az MPE viszont nincs több. Így választanunk is csak annyiban kell, hogy eldöntjük kell-e ez a tartomány vagy sem. De mivel azért valamit ide is illik írnom, így csak annyit mondok, hogy olyan, mint a legtöbb f/2.8-as fix fókuszhosszú optika: f/5.6-on a legélesebb. Bár f/16-ig lehet rekeszelni, de a diffrakció miatt f/11 alá csak nagyon óvatosan szabad menni. Az élesség dolgában egyébként sem az optikai teljesítmény a legnagyobb korlát, hanem sokkal inkább azok az élességállítási problémák, amikről korábban már írtam.

 

Életlen részek

Az életlen részek (magyarán a háttér) nagyon csúnyák.  Jellemzően f/11 környékén szokás az MPE-t használni, és ennyire leszűkített rekeszt már nehéz közel kör alakon tartani, de azért nem lehetetlen. Másik kedvencem, a Sigma 150/2.8 macro például sokkal jobban teljesít ilyen téren.

A fenti kép 100%-os nagyítás egyik képem hátteréből. Amint jól látszik elég természetellenes, tele van hatszögekkel. Ráadásul nem csupán "hatszögesednek" az élettelen foltok, sokkal inkább virágszerűvé válnak, pöttyökkel a közepükben. Elég furcsa, hiszen legjobb tudomásom szerint semmi igazán különleges optikai elem nincs benne (leszámítva egy ED tagot, de annak semmi köze ehhez). A makró képeknél különösen nagy jelentősége van a szép háttérnek, ami ezzel az optikával sajnos nem hozható létre.

Persze lehet olyan szűken úgy komponálni, hogy ne legyen háttér, és erre az 1X-5X tartomány bőven hagy mozgásteret, vagy utólag is el lehet ezeket a furcsa hatszögeket maszatolni Photoshop-ban. Persze a Photoshop-os megoldással egészen szép eredményt elérhetünk, de az ilyen képek nem indíthatók nevesebb pályázatokon, mivel ezeken tiltott a lokális beavatkozás.

Nyílván hasonló optikai okból néznek ki hasonlóan csúnyán az életlen részeken lévő pontszerű fényforrások is. A következő kép szintúgy 100%-os részlet, egy poloska hátáról, amin megcsillan a vaku fénye.

Nem is tudom... Kicsit olyan mint egy tükörobjektív, kicsit olyan, mint egy DO... Pedig ez egyik sem. Nagy nagy kár, hogy ilyen gyengén teljesít az MPE ezen a téren, már csak azért is, mivel a nagyon szűk mélységélesség tartomány miatt a képek felületének nagyobb része az élettelen területre esik. Nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy a háttér természetes jellege mennyire fontos egy makró objektívnél.

 

Por a szenzoron

A por természetes velejárója a fotózásnak amióta csak világ a világ. A digitális fotográfiában sincs ez másként, mindenki megszokta már, hogy néha-néha meg kell tisztítani a szenzort (az előtte lévő szűrőt), és néha ki kell retusálni a nagyobb porszemcséket a kész képekből. A makró világban, a nagy felületű homogén hátterek, és a rendszerint erősen leszűkített rekesz miatt ez a jelenség kicsit erősebb, de együtt lehet élni vele.

Az viszont, amit az MPE produkál, egészen elképesztő. A frissen takarított szenzoron is látható minden egyes porszem, mégpedig nagyon kontrasztosan. Ráadásul nem csak az elmosott részeken. A fenti kép 100%-os nagyítás egy f/13-as rekesszel készített képből. A felvétel elkészítése előtt kitakarítottam a szenzort (körtepumpával), természetesen használom az automatikus porlerezgetést (mondtam már, hogy semmit sem ér?), és a tisztítás után nem cseréltem objektívet. Mégis, az egész kép olyan, mint ez a kis részlet. Mintha megszórták volna valamivel.

Ha nem lenne annyira szörnyen fapados, akkor használhatnám a Canon saját RAW konverterét, ami kompatibilis a 400D utólagos poreltávolító funkciójával. De mivel szinte semmi másra nem jó, így nem ezt teszem, hanem az Adobe CameraRAW-val, a konverzió során, szépen egyesével kiretusálom a szemcséket. Ha több képet készítek egyszerre, akkor elmentem a retus beállításokat a CameraRAW-ban, és azt használom a többi képre is. Ez valamit gyorsít a folyamaton, de még így is nagy szenvedés. Nagyon jó lenne, ha az Adobe is alkalmassá tenné RAW konverterét a Canon gépek "koszfényképének" fogadására. Vagy ha ez nem megoldható, akkor lehessen használni egyet referenciának. A 4.2-es verzió már úgyis három napos, ideje továbblépni... Oké, Adobe? Mindenesetre azt még meg kell említenem, hogy a CameraRAW "gyógyító" retusa sokkal szebben működik, mint a Photoshop-é, így célszerű ezt használni. Persze az sem lenne baj, ha a Canon normális portalanító rendszert tenne a szenzorai elé.

 

Képszélek sötétedése

Van is, meg nincs is. A képeken nem lehet nyomát sem látni, viszont a keresőben igen. Kétszeres nagyítás felett kezdődik, és egyre erősödik. Maximális nagyításon már annyira durván sötétek a sarkok a keresőben, hogy mesterséges megvilágítás nélkül (az MT-24EX vakum lámpácskái) szinte átlátszatlanok. Leginkább csak egy kör az, ami átlátszó. Persze az is valamelyest, mivel a valós fényerő ötszörös nagyítás esetén már gyengébb mint f/16. A hibát egyértelműen a 400D pentatükrös keresője okozza, és nem az objektív (ezt épp ebben a percben ellenőriztem le egy f/2.8-on, ötszörös nagyítással készített életlen képpel, amin monitoromat fotóztam, és az eredmény egy homogén szürke téglalap).  Tehát az optika mentes a sarkok sötétedésétől, csupán valahogy nem kompatibilis a pentatükrös keresőkkel.

5:1 leképzés, f/2.8 rekesz

 

EXIF adatok

Sajnos pont olyan információkat ment csak el a fényképezőgépem ezzel az objektívvel kapcsolatban, mint bármely másikkal. Van tehát fókuszhossz (65mm), maximális fényerő (f/2.8), aktuális rekesz (f/valami), és kész. A legizgalmasabb paramétert, a beállított leképzési arányt nem lehet elővarázsolni a képekből. Ez nem igazán a Canon, és főleg nem ennek az objektívnek a hibája, de azért elég sajnálatos.

 

f=65mm

Az MPE fókuszhossza fix 65 mm, aminek a legfontosabb következménye az, hogy meglehetősen kicsi a munkatávolság. Ez baj, hiszen azt jelenti, hogy nagyon közel kell kerülnünk a témához, ami élőlények fotózásakor problémás lehet. Nem minden rovar szereti, ha az orrától négy centire egy hatalmas kályhacső manőverezik. De talán még ez a legkisebb probléma. Nagyobb baj az, hogy sok esetben egyszerűen nem lehet ilyen közel kerülni a kiszemelt témához, mert vagy az objektív, vagy a vakufejek elakadnak valamiben, lehetetlenné téve a fókuszálást. Ha a célpont környezete növényekkel zsúfolt, akkor fennáll a lehetősége, hogy valami hozzáér a frontlencséhez miközben a témát próbáljuk megtalálni a sűrűben, és ez akár tönkre is teheti az MPE-t.

Katicabogár (2:1 leképzés, f/8)

Legbiztonságosabb az, ha olyan témát választunk, ami jól megközelíthető. Ilyenek például a virágokon, fűfélék kalászain tanyázó rovarok, ahogyan az a fenti képen is látszik. Ilyen esetben nagyon kicsi az esélye annak, hogy beleszaladunk a frontlencsével valamibe.

A kis tárgytávolság miatt a kimondottan az MPE-hez kifejlesztett MT-24EX vaku fejei szinte a téma mellé kerülnek. Így peresze még nehezebb a becserkészés, mivel gyakorlatilag körbe kell venni felszerelésünkkel szerencsétlen kis modellünket. Ha viszont ez sikerül, akkor a vaku remekül teszi a dolgát! Sosem voltam teljesen elégedett a megvilágítás minőségével, amíg a Sigma 150-el használtam. A fény túlságosan szemből esett a témára, így inkább eltüntette, mint kihozta a felületek textúráit. Az MPE-vel viszont remekül működik. Az oldalról érkező megvilágítás szép kontrasztosan rajzolja ki fotózott felületek egyenetlenségeit, textúráját. Szépen kirajzolódnak az összetett szemek elemei lencséi, a kitinpáncélok rücskössége, mindazok a finom részletek, amiért a makró képeket szeretjük. Úgy tűnik, meg kellett vennem az MPE-t ahhoz, hogy rájöjjek, az ikervakunak semmi értelme a hosszabb makró objektíveken, ugyanis a munkatávolság lényegesen nagyobb mint a fejek távolsága az optikai tengelytől, így szinte lényegtelen hogy hogyan állítjuk be azokat, a kép így is, úgyis nagyon "lapos" lesz. A hagyományos makró optikákhoz valamelyik körvakut ajánlanám inkább. Kisebbek is, olcsóbbak is.

A rövid munkatávolság miatt némileg meg kellett változtatnom "bogarászási" szokásaimat. Sikeres felvételekre leginkább napfelkelte környékén van esély, ilyenkor a rovarok többsége szinte hibernált állapotban van, és viszonylag egyszerűen megközelíthető. Különösen igaz ez tavasszal és ősszel. Napközben sokat romlanak az esélyeink, a rovarok többsége felgyorsul, és nagyon érzékennyé válik a mozgásra. Estefelé újra eltompulnak, bár nem annyira, mint hajnalban. Azt hiszem, ezt az objektívet tényleg csak úgy lehet kihasználni, ha olyan helyen lakunk, hogy módunkban áll korán reggel kint lenni a természetben.

 

Fénymérés

Az MPE-hez kapott  hatnyelvű kézikönyv szerint ezzel az objektívvel csak az EOS-1 és az EOS-1N vázak képesek pontos fénymérésre (továbbá az EOS-3, a Laser Matte üveget használva). A filmes korszakban biztosan így volt, de mára már megváltozott a helyzet. Az én vacak 400D gépemmel is tökéletes a fénymérés bármelyik üzemmódban. Ez jó hír, bár nem túl fontos, ugyanis az MPE-t szinte kizárólag vakuval érdemes használni, akkor pedig úgyis csak az a kérdés, hogy a vázunk képes-e a Canon valamelyik modernebb vakuvezérlési technikájára, az én esetemben az E-TTL II.-re.

A vakus képek többnyire helyesen exponáltak, bár a maximális nagyítás felé haladva kicsit felfelé kell korrigálni a vaku expozíció vezérlést. Én általában +2/3-ot szoktam használni. A színes hisztogram nagy segítség, bár ha egyszer elveszem a gépet a szemem elől, újabb gyötrelmes percek következnek, míg újból megtalálom a témát. Ezért általában csak az első képet ellenőrzöm, utána a hisztogram alapján korrigálok, és többet nem veszem el a gépet a szememtől. Ez így többnyire működik.

 

Ajánlás

Nagyon megszállottnak kell lenni ahhoz, hogy indokolható legyen az MPE megvásárlása. Az, aki eljut odáig, hogy egyáltalán eszébe jusson egy ilyet vásárolni, bizonyára rendelkezik már legalább egy hagyományos makró optikával. Ennek ellátása telekonverterrel (akár többel), közgyűrűvel, dioptriás lencsével lényegesen olcsóbb, és sok esetben minőségileg is kedvezőbb, mint az MPE. Ennek az objektívnek egyetlen előnye van, az, hogy a leképzését viszonylag tág határok között lehet állítani. Sajnos azonban nem olyan tág határok között, hogy kiválthatna egy hagyományos makró optikát. Sok témánál már az 1:1 leképzés is sok. A rugalmasságnak persze ár van. Az objektív szinte használhatatlanul sötét, és optikailag sem tökéletes, használatához pedig szükség van egy makró vakura is, ami szinte megduplázza a rendszer árát.

Ez egy végsőkig specializált objektív, ami csak egyetlen dologra jó: extrém makrókat készíteni. Semmi egyébre nem használható. Akkor, és csak akkor érdemes beszerezni egyet, ha kimondottan ezzel a területtel szeretnénk foglalkozni. Nem ajánlom viszont:

Nehéz jó szívvel ajánlanom egy olyan eszközt, aminek a használata maga a szenvedés, és az eredmény is gyakran elmarad a várttól. Mégis, az MPE egy olyan világra nyit kaput, ahol még sosem jártunk, és vannak olyanok, mint mondjuk én, akiknek ez pont elég egy teljességgel irracionális döntéshez.

 

Csákvár, 2007.IX.30.

 

 

-VISSZA AZ IROMÁNYAIMHOZ-