Canon EOS 5D mark II

 

Canon EOS 5D mark II + Sigma 150/2.8 EX DG HSM macro

 

Az Internet mára tele van az 5D mark II-t bemutató, részletes, minden apró funkciójára kiterjedő tesztekkel, így én meg sem kísérlem mindezt újra leírni. Inkább csak azokat a pontokat emelném ki, amiket valamilyen okból kifolyólag fontosnak tartok. Ha egyetlen mondatba kellene összefoglalnom, hogy mi ez a gép valójában, akkor azt mondanám, hogy az EOS 5D mark II a Canon jelenlegi legjobb teljes méretű szenzora köré épített EOS 50D váz, amiben a mára jócskán elavult EOS 30D AF rendszere dolgozik.

 

Felépítés

Elsőre egy kicsit csalódás volt, hogy kézbe véve alig különbözik a korábban használt 40D-től. Ugyan azok az anyagok borítják, és a mérete is majdhogynem azonos. Ami leginkább zavar, az a műanyag alapú bevonat, amit a magnézium vázra hordtak fel. Nagyon sérülékenynek tűnik (bár a 40D-s tapasztalataim azt mutatják, hogy nem az), és valahogy olyan izé... gagyi. A sokkal olcsóbb Canon PowerShot G10 felületei sokkal szebbek.

A formatervezés egyébként tetszetős, és praktikus. A pentaprizma házán lefutó két él kimondottan modern arculatot ad a váznak, ami így jól beleillik a legújabb Canon DSLR vázak sorába. A gombok és tárcsák pont úgy helyezkednek el, mint szinte mindegyik komolyabb EOS vázon, amit én kényelmesnek találok, de tudom, ezzel nincs mindenki így. Úgy látszik, hogy az a pár milliméter, amivel nagyobb lett a váz, mint amekkora a 40D volt, pont elég helyet hagyott a hátlapon, hogy a gombok az LCD képernyő alól annak bal oldalára kerüljenek, pont úgy, ahogy én szeretem.

A váz részlegesen tömített, de nem időjárás álló. Gyári adatok szerint 10mm-es esőnyomásnak (bár tudnám, ez mit jelent) 3 percig tud ellenállni. A szintén gyári robbantott rajzokon azért jól látszik, hogy gyakorlatilag minden gomb, tárcsa és ajtó tömített, de nyílván nem annyira, vagy nem olyan minőségben, mint ahogyan azt például az 1-es sorozat gépeinél tették. A fokozott tömítettség jegyében örültem volna egy vakupapucsba csúsztatható kis műanyag kupaknak.

A váz legnagyobb előnye persze a viszonylag visszafogott mérete, hiszen nincs beépített vertikális markolata. Ez több okból is hasznos. Egyrészt a kisebb méret kisebb súlyt jelent, ami ritkán hátrány. Másrészt, és nekem személy szerint ez sokkal fontosabb, nincs útban a markolat makrózáskor. Az MP-E 65-el fotózva gyakran kerülök olyan helyzetbe, miközben egy fa törzsén üldögélő valamit igyekszem szemből fényképezni, hogy a magas váz miatt nem tudok kellően lapos szögből ránézni a modellemre. Ez markolattal nyílván még nehézkesebb lenne.

A vázhoz kapott nyakpánton szép nagy betűkkel virít a gép típusa. Ennek annyira nem örülök... Akár az árát is belehímezhették volna.

Canon EOS 5D mark II + Canon MP-E 65/2.8 1-5x macro + Canon MT-24EX

 

Kezelőszervek

A kezelőfelület tipikusan EOS-os, alig pár említésre méltó pontot találtam. Az első, és számomra legfontosabb, hogy az üzemmód választón keresztül három egyéni beállítás érhető el. Ez nagyon praktikus, már a 40D-nél is szerettem ezt a funkciót, nem is értettem, hogy az 50D-be miért került csak kettő belőlük. Számomra újdonság a "B" mód (hosszú záridőkhöz), ami ugyan létezett már a "régi" 5D-n is, de a 40D-ben nem, így nekem ez új volt. A tárcsára került még egy új üzemmód, "CA" néven. Gyakorlatilag ez egy rekesz előválasztásos automatika, ahol az egyes paraméterek neve helyett a hatásuk szerepel (pl.: világosítás-sötétítés => expozíció korrekció). Nem hiszem, hogy ezt túl gyakran használná a megcélzott vásárlóközönség, talán egy negyedik egyéni üzemmód hasznosabb lett volna.

A teljesen értelmetlen közvetlen nyomtatást indító gomb végre valódi funkciót is kapott, ezzel aktiválhatjuk az élőképet, ha nincs az USB kábel csatlakoztatva a géphez. Korábban ezt a funkciót a "SET" gomboz lehetett rendelni, ami így felszabadult, és egy talán még hasznosabb feladatra használható. Az egyéni beállításoknál hozzárendelhető funkción keresztül (Quick Control screen) azonnal hozzáférést kapunk a legfontosabb felvétel készítési paraméterhez. Ez nagyon tetszik, mivel így ezek eléréséhez nincs szükség a menü használatára.

Továbbra is hiányzik egy MLU gomb vagy kapcsoló, és a főkapcsoló sem áll kézre. Az ISO gomb már csak a második a sorban az exponáló gomb után (az első a fenti LCD világítását kapcsolgatja), így viszonylag nehéz rátalálni az ujjammal, miközben a szemem a keresőn van.

 

Kereső

A kereső nagy és világos, pont ahogy vártam, pont amilyenre a filmes vázaim alapján számítottam. Ahogyan a 40D esetében is, úgy az 5D mark II-nél is láthatjuk az ISO értéket a keresőben. Nagyon derék, de pár dolog azért zavar... A kijelző világítása nagyon halovány, nehezen olvasható erős fényben. A középre zsúfolt AF pontok engem idegesítenek, jó lenne ha lenne olyan mattüveg, amin csak a középső pont van feltüntetve. Sajnos nincs ilyen... Ettől a két apróságtól eltekintve viszont tényleg nagyszerű, messze az eddig legjobb, amit idáig használtam.

 

LCD képernyő

Sosem értettem, hogy miért tartják olyan nagyra az újabb Nikon gépek nagyfelbontású kijelzőit... egészen addig, amíg meg nem láttam az első képem az 5D mark II kijelzőjén. A nagyobb felbontás miatt sokkal részletgazdagabbak a képek, de mintha a megjeleníthető színek terjedelme is megnőtt volna a 40D-hez képest. Akárhogy is, nagyon jó lett.

Új funkció a képernyő fényerejének automatikus állítása a környezet világosságának függvényében (van egy kis szenzor az LCD alatt), ami első jó ötletnek tűnik, de valójában nagyon megnehezíti a kép megvilágítottságának megítélését. Én két nap után kikapcsoltam.

A képernyő felülete szinte vonzza az orr- és ujjlenyomatot, képtelenség tisztán tartani. Ha megérintem, az sajnos rögtön meglátszik rajta, és a rákerült zsírt nagyon nehéz eltávolítani.

 

Zajosodás az érzékenység függvényében

Következzenek a 100%-os kivágások, RAW képekből, élesítés és zajszűrés nélkül, ACR 5.2-vel feldolgozva:

ISO50:      

ISO100:     

ISO200:     

ISO400:     

ISO800:     

ISO1600:    

ISO3200:    

ISO6400:    

ISO12800:   

ISO25600:   

Úgy gondolom, hogy igényesebb munkához, ügyes zajszűrési technikával még akár az ISO6400-as érzékenység is használható lehet. A két utolsó, amik egyébként is csak az egyéni beállításoknál engedélyezve érhetők el (H1 és H2 néven), inkább csak végszükség esetén, esetleg napilapok fekete-fehér képeihez lehetnek megfelelők. Számomra a kis zaj leginkább az adott fénynél történő makrózásnál fontos, ugyanis a szinte mindig fújó szél miatt gyakran szorulok rá magasabb érzékenység használatára. Ez a korábbi vázaimmal általában olyan képeket eredményezett, amik aztán többnyire a kukában végezték. Az 5D mark II viszont egy teljesen más kategória. A fenti képeket elnézve, szükség esetén, az ISO3200 is használható alternatívának tűnik.

 

ISO50

Érdemes pár szót ejteni az extra magas érzékenységekhez hasonlóan az egyéni beállításoknál engedélyezhető legalacsonyabb érzékenységi szintről, az ISO50-ről is. Ahogyan az összes többi beállított érzékenységet, így ezt is az ISO100 érzékenységű szenzor expozíciójának korrekciójával, majd a tónusgörbe megfelelő átalakításával éri el a gép. Ha az érzékenységet növeljük, akkor a gép alulexponálja a szenzort, majd a rögzített jelet felerősíti. Amint a fenti sorozatból is látszik, ezzel nincs semmi gond, a mai szenzorok jól tűrik az alulexponálást, majd a digitális "push" eljárást. Ha viszont a névleges érzékenység alá szeretnénk menni, akkor a szenzort túl kell exponálni, amit viszont nem igazán visel el, beégeti a világos tónusokat, amiket már sehogy sem lehet visszanyerni utólag. Ez azt jelenti, hogy az ilyen módszerrel rögzített kép dinamikája csökken, mégpedig jellemzően a világos tartományokban. A jelenség a fenti képeken is megfigyelhető.

Persze van értelme az ISO50-nek, de ez nem a zaj mentesebb, tisztább kép, hiszen a fenti képekből kiderül, hogy az új szenzor kb. ISO400-ig teljesen hibátlan. Az ISO50 célja a hosszabb záridő elérése, ami sok esetben, különösen, ha bemozdulásos életlenséget szeretnénk a képünkön (vízesések pl.), igen hasznos lehet. Fogjuk fel úgy, mint egy beépített, egy rekesznyi ND szűrőt, és tényleg csak akkor használjuk, ha szükségünk van rá.

 

21 Megapixel

Nem lehet nem megemlíteni az 5D mark II egyik legnagyobb előnyét, a hihetetlen felbontású szenzort. Mindig is úgy gondoltam, hogy a felbontás másodlagos dolog, de kezdem belátni, nem biztos, hogy igazam volt. Ezzel a szenzorral olyan részlet gazdag képeket készíthetek, amilyenekről korábban még álmodni sem mertem. Egészen egyszerűen megdöbbentő. Példaként itt egy 21 MPxl-es JPG kép (RAW-ból konvertálva ACR-el, élesítve):

A teljes kép letöltéséhez jobb klikk a képre! Figyelem, a kép 21MB-os! (Canon EF 24-105/4L, 55mm, f/7.1, 1/125sec., IS on)

Ez nem egy labor teszt. A képet kézből készítettem, kb. 200 méternyi légrétegen keresztül, ráadásul a téma és a szenzor síkja sem volt párhuzamos. Ez nagyjából az a minőség, amire ez a szenzor valós helyzetben képes. Szerintem csodálatos ez a részletgazdagság...

Gyakran elhangzik, hogy ez a felbontás már túl sok a jelenlegi objektíveknek, nem lehet kihasználni. Nos, az eddigi tapasztalataim alapján ez butaság. Az 5D mark II szenzorának kisebb a lineáris felbontása (nagyobb egy elemi szenzora), mint akár egy Canon EOS 40D-nek. Ennek megfelelően a képek közepén élesebb, mint a 40D a teljes képkockáján. A sarkokban lehetnek problémák, de a helyzet egyáltalán nem súlyos. Ésszel használva az összes jelenlegi objektívem képes saroktól sarokig éles képet rajzolni az 5D mark II szenzorára.

Persze a 21 megapixel rengeteg, akár ki tudjuk használni az optikáinkkal, akár nem. Ritkán kell ekkora felbontás (a monitorok 72DPI-s felbontásával nyomtatva a képek 3m hosszúak lennének), hacsak nem akarunk hatalmasat vágni a képeken. A nagy felbontás igazi előnye az, hogy sokkal szebb, élesebb, részletgazdagabb kb. 10 megapixeles képet készíthetünk vele, mint a valóban "csak" ekkora felbontású gépekkel. A következő három kép az 5D mark II, a G10 és a 40D teljesítményét mutatja 10 MPxl felbontáson (3888 pixel-es lineáris felbontás), 100%-os nagyításban, a kép közepéről. A képek ugyanakkor, ugyanott készültek, a két DSLR vázon a 24-105/4L optikám volt (5D mark II-n 47mm-en, 40D-n 28mm-en), f/8.0-ás rekeszen. A képek élesítettlen RAW-ból lettek kivágva.

5D mark II (valós lineáris felbontás: 5616)

G10 (valós lineáris felbontás: 4416)

40D (valós lineáris felbontás: 3888)

A különbség látható, de azért nem égbekiáltó. A 21 megapixeles felbontás már kellően nagy, hogy érezhetően csökkentse a Bayer-extrapoláció hatását 10 megapixeles felbontású képek készítése esetén, a valóban 10 megapixeles szenzorokkal szemben. A G10 nagyobb felbontását "jól" kiegyenlíti elemi szenzorjainak igen apró mérete, így ez a gép(ecske) még a 40D-nél is kevesebb részlet megjelenítésére képes.

Nézzük meg, hogy mi a helyzet akkor, ha valóban szükség van az 5D mark II összes pixelére... A következő három képen, a fentiekkel azonos RAW file-okból kiindulva, most mindhárom kép lineáris felbontását 5616-ra nagyítottam fel. A 100%-os kivágások a következő képpen festenek:

5D mark II (valós lineáris felbontás: 5616)

G10 (valós lineáris felbontás: 4416)

40D (valós lineáris felbontás: 3888)

A különbség itt is jól látható, de valahogy enyhébb, mint az előző esetben. A G10 itt sem érte el a 40D szintjét, ami nem túl meglepő.

Túl a mérhető paramétereken, ennek a szenzornak egyszerűen gyönyörű képe van. Hogy ez mitől van, azt nem tudom, de a kész képek finoman árnyaltak és mégis kontrasztosak. Sosem láttam ilyet korábban.

 

Diffrakciós küszöb

Az egyre szűkebbre állított rekesz egyre nagyobb sugarú folttá szórja a pontszerű fényforrások képét a szenzoron/filmen. Ha ez a folt jelentősen meghaladja az elemi szenzor méretét, akkor érezhető minőségromlást, lágy képet eredményez. Hogy ez milyen rekeszállásnál kezdődik, az függ az elemi- és a teljes szenzor méretétől is. Bővebben erről itt. A következő próbát a 24-105/4L objektívemmel végeztem, tele állásban, 1 rekesznyi lépésenként (ISO100, állvány, MLU). A következő képek 100%-os kivágások a 21MPxl-es képek közepéről. Egy nyomtatott kép, a monitor felbontásán (ahogyan a következő képek megjelennek) 3 méter széles lenne.

f/4.0:   

f/5.6:   

f/8.0:   

f/11:     

f/16:    

f/22:    

Ami már első ránézésre is nyilvánvaló, az az, hogy a nagyobb méretű, viszont kisebb lineáris felbontású szenzor komoly előnyt jelent az APS-C-s gépekkel szemben. A diffrakció sokkal kevésbé nyilvánvaló, még f/22-es rekeszen is bőven elfogadható képet készíthetünk.

 

Hosszú záridő

A következő két kép 100%-os nagyításban mutat egy ISO100 érzékenységen, 1815 másodpercig (több, mint fél óra!) exponált felvételt, utólagos zajszűrés nélkül, de bekapcsolt zajcsökkentő második expozícióval.

1815 sec.

1815 sec.

Szerintem káprázatos.

Természetesen az ennyire hosszú expozíció nagyon gyorsan leszívja az akkumulátort. Teljes feltöltés után 2 ilyen felvételt tudunk biztonságosan készíteni, a harmadiknál már nagy valószínűséggel lemerülne valamikor a vége felé.

 

DOF

A nagy szenzor miatt a mélységélesség tartománya szűkebb, mint a kisszenzoros gépeknél, azonos rekesz és látószög mellett, ami persze nem túl meglepő. Ahogyan az fenti is látszik, a diffrakciós küszöb a gyakorlatban kb. f/22-nél van, ahol viszont (az adott fókuszhosszhoz viszonyítva) hatalmas mélységélességünk lehet. E két dolog együtt hatalmas szabadságot jelent, sokkal nagyobbat, mint amit reméltem.

Bár ez inkább fizikai, mint a gép tulajdonsága, mégis az elmúlt egy hónapban ezt a tulajdonságát szerettem meg talán leginkább.

 

Belső JPG feldolgozás

Egyre inkább úgy érzem, hogy igenis van létjogosultsága JPG-ben fotózni. Rengeteg olyan élethelyzet adódhat, ami után egyszerűen nincs idő a RAW képekkel vacakolni. A már jól ismert "Picture Style" beállításokon túlmenően az 5D mark II számos olyan újítást tartalmaz, amelyekkel lényegesen szebb képeket kaphatunk egyenesen a fényképezőgépből, mint ahogyan az korábban lehetséges volt.

   

24-105/4L (24mm, f/4) objektívvel készített felvételek

A fenti két kép között csak annyi a különbség, hogy a második esetben be volt kapcsolva az 5D mark II "vignettálás mentesítő" szolgáltatása (Peripherial illumin. correct.). Ez a funkció csak olyan objektívek esetén működik, amiket tartalmaz a gép adatbázisa. Természetesen főként az újabb típusokat ismeri, a régebbieket, illetve a külső gyártók termékeit nem. Sajnos nem lehet újabb optikákra "betanítani".

ISO200 felett lehetőség van csúcsfényekre optimalizált JPG feldolgozásra is. Ez kb. úgy működhet, hogy a csúcsfények közelében, lokálisan, alacsonyabb érzékenységet használ a gép a beégés elkerülésére. A hatás minimális, de érdemes bekapcsolva tartani, és JPG-et ISO200-on, vagy e felett használni. A következő két kép kikapcsolt majd bekapcsolt "Highlight Tone Priority" mellett készült, utólag fekete-fehérré konvertálva, ISO400-on.

   

Ez a funkció nagyon hasznos lenne RAW-ban is, de sajnos ott nem működik, nem elérhető. Persze tudom, hogy ha megoldanák, akkor az a kép már nem lenne "nyers", így ez némiképp ellentmondásos megoldás volna.

 

HD videó

Itt és most nem szeretnék belemenni annak taglalásába, hogy jó-e, kell-e videó funkció egy DSLR gépvázva. Én örülök neki, hogy van, és kész.

A videó felvétel sajnos nagyon kis mértékben szabályozható csupán rögzítés közben, ami szomorú, de nyílván ez a funkció majd az 1Ds mrk IV-ben jön. A Canon által használt codec sajnos nagyon számításigényes, így a teljes HD felbontáson (1920x1080) készített felvétel lejátszása nagyon megizzasztja még a legújabb számítógépeket is. Az én öreg masinámmal pedig képtelenség lejátszani őket. Akinek nincs kedve és megfelelő szoftvere a videók átkonvertálásához, hanem a gépről letöltött filmet úgy szeretné használni ahogy van, az inkább válassza a kisebb felbontást (640x480), ami még mindig nagyon szép, részlet gazdag képet ad, viszont sokkal könnyebb visszajátszani.

Az elkészült film képe még belső felvételeknél is tiszta, zajmentes, és a beépített mikrofon is egészen elfogadható minőségű (mono) hangsávot rögzít. Természetesen van lehetőség külső, sztereó mikrofon csatlakoztatására is, igényesebb munkához.

 

Konklúzió

Több mint egy hónap használat után igen pozitív vélemény alakult ki bennem a Canon EOS 5D mrk II-ről. Jó (bár nem kimagaslóan) felépítése, és csodálatos képminősége nagyon sokoldalú kamerává teszi. A felsőkategóriás géphez méltatlan AF rendszer, és a mindössze 3.9 kép/másodperc felvételi sebesség sajnos erősen korlátozza a gyorsan mozgó témák megörökítésének lehetőségét, de talán ez az az egyetlen terület, amire nem ajánlanám ezt a típus. Ha a témáink viszont jellemzően lassúak vagy mozdulatlanok (tájkép, makró, portré, tárgy, stb.) , akkor ez talán a jelenlegi legjobb EOS DSLR, amit választhatunk.

 

5000 kép után (2009. VIII. 15.)

Eltelt szinte pontosan fél év, és én túl vagyok az 5000. kattintáson. Elmúlt az eufória, megszoktam a gondolatot, hogy vagány gépem van, már nem féltem (ez kezd meg is látszani rajta) csak használom. Ennyi idő elteltével pár dolgot már kicsit másként látok, mint eleinte.

Kezdem egyre inkább érezni a teljes méretű szenzor hátrányait. A tele tartomány összement, a makró objektívjeimmel pedig már nem tudok annyira kis témákat fotózni. Tudom, lehet vágni a képeket (a nagy felbontás egyetlen előnye) és lehet telekonvertert használni (a Sigma makróhoz veszek is egy 1.4-est), de APS-C-n ezek nem kellettek.

Jó dolog a nagy felbontás, de nekem nincs rá szükségem. A jobbnak gondolt képeim a neten végzik, maximum 900x600-as felbontásban, papír képet soha nem készítek (az utolsót 4 éve nyomtattattam). Igyekszem jól komponálni és keveset vágni, így sincs sok haszna annak, hogy vághatnék, ha akarnék. Nem akarok. A feldolgozást viszont jelentősen lassítja a hatalmas felbontás... Egy 3 képből álló panorámát 30 perc alatt rak össze a számítógépem (öreg P4). Tudom, lehet venni új PC-t, csillió magosat... Fogok is, mert nincs más választásom, de korábban ez sem volt gond.

A felépítésével nem vagyok elégedett. Ilyen magas áron igazán lehetne normális ajtaja a különféle portoknak (USB, HDMI, stb.), gagyi gumi helyett, és ami még fontosabb: lehetne teljesen tömített.

A porlerezgetés nem túl hatásos, de ez nem meglepő. Sosem volt az. Az AF pontos és gyors, de igazán csak a középső fókuszpontban lehet megbízni. A többi néha bizonytalankodik, és nincsenek is jó helyen: szerintem feleslegesek. A hátsó LCD pedig még annál is jobban ragaszkodik az ujjlenyomataimhoz, mint ahogyan azt eleinte gondoltam. Már leszoktam róla hogy takarítgassam... Mivel a kijelző hatalmas, így képtelenség úgy kivenni a táskából, kézbe venni, használni, hogy ne érjek hozzá. Ha pedig hozzáértem, akkor az azonnal és durván meglátszik rajta.

Ezek nyilvánvalóan bosszantó dolgok, különösen akkor, ha figyelembe vesszük, hogy a Canon mennyit kér ezért a gépért. Ennek ellenére imádom, ezt kár tagadni. A képminősége meghökkentően jó, a kezelhetősége számomra megnyugtatóan EOS-os, a videót pedig kezdem megszeretni (így legalább már van saját csatornám is a YouTube-on). Szeretem hogy viszonylag kicsi (az 1D sorozathoz képest) és könnyű, örülök, hogy nincs beépített markolata.

12mm

...és igen, oda vagyok ezért a látószögért (bár még van hová fejlődni, ez kétségtelen).

Összességében a véleményem nem sokat változott. Ez egy csodálatos gép, ha valakinek nem kell elnyűhetetlenség, vagy szuper AF, akkor jelenleg nem igen kaphat jobbat. Arra, amire én használom ideális választásnak bizonyult, annak ellenére, hogy közel sem tökéletes.

Rabi Miklós (admin@miklosrabi.com ), Csákvár , 2009.III.20.