Voigtlander APO-Lanthar 90/3.5

Szerettem volna valami közepesen hosszú és fix teleobjektívet szűk tájképekhez, valamit, ami jobban teljesít, mint a 14-140mm-es zoom. A kis méret és a jövőbeni fejlesztési lehetőségek okán mindenképp Leica-ban gondolkodtam. Mivel a fényrő nem igazán fontos tájképekhez, így eleinte a Leica M Elmar 90mm volt a cél, de aztán ráakadtam a Voigtlander hasonló paraméterű kisteléjére, ami némileg világosabb, olcsóbb, és hasonlóan kicsi. A példány amit az eBay-en láttam gyönyörű állapotban volt, olcsón. Rögtön megvettem.

Felépítés, használat

Szinte hibátlan. Fém és üveg, kicsi és könnyű, mindkét gyűrűje pont annyira feszes, amennyire szükséges, és persze bársonyosan simán mozognak. A rekesz gyűrű mozgása finom, de mégis határozottan kattan a helyére, fél fényértékenként.

Az objektív gyári tartozéka egy fém napellenző, ami a 39mm-es szűrőmenetbe tekerhető. A gyártó elképzelése szerint a napellenzőnek mindig az objektíven kell lennie, mivel csak olyan kupakot ad hozzá, ami arra húzható rá. Az objektív szűrőmenetébe illeszkedőt nem kapunk. A ráhúzós kupak természetesen fémből van, és sajnos enyhén domború, így nem lehet orral lefelé az asztalra helyezni a gépet (vagy magát az objektívet üresen). Azaz lehet, de ilyenkor úgy imbolyog mint egy keljfeljancsi.

Ezt a típust kizárólag M39-es véggel gyártja a Voigtlander Cosina, így gyakorlatilag egyetlen modern gépvázra sem rakható fel adapter nélkül. A fenti képen két egymásba helyezett adapterrel látható (M39-Leica M és Leica M – micro 4/3), de pár napja már egy M39-m4/3 adapterrel használom, ami csupán annyival jobb megoldás mint a fenti dupla, hogy nincs rajta bajonett kioldó pöcök, így kicsit talán szebben mutat.

Amennyiben Leica M vázra szeretnénk rakni, úgy figyelni kell az adapter típusát is. Nekünk egy 28/90mm-es kell, így a keresőben a megfelelő keretek jelennek majd meg. Ilyet gyárt is a Voigtlander, nekem is tőlük van.

Az objektív fekete és ezüst színben rendelhető. Az ezüst szebb, de a fekete jobban illene a szintén fekete GH2 vázamhoz, viszont én ezt használtan vettem, így nem igazán volt választásom.

Rajz

Bár mechanikai felépítésében nagyon hasonlít a Voigtlander Nokton 25/0.95-re, teljesen másképp rajzol. Minden rekeszen egyformán éles, a diffrakció hatása enyhén már f/5.6-on is megfigyelhető. Mivel ez egy full frame optika, így nincs érezhető különbség a sarkok és a képközép között.

Panasonic LUMIX DMC-GH2 + Voigtlander APO-Lanthar 90/3.5

A következő képek élesítés nélküli, 100%-os kivágások GH2 (16Mp) RAW képekből, amik természetesen állványról, önkioldó segítségével készültek.

f/3.5:

f/4.0:

f/5.6:

Áteresztve a szokásos élesítésen (Photoshop / Smart Sharpen 100%/0.3pixel) az objektív minden rekeszen kemény, éles képet ad. A következő részlet a fenti első minta, de immáron élesítve.

f/3.5:

Az én izlésemnek ez már egy kicsit túl éles portrézni, de ha van hely kellően messze menni, akkor bátran használható.

Panasonic LUMIX DMC-GH2 + Voigtlander APO-Lanthar 90/3.5

A kimagasló élességen túl további kellemes tulajdonsága az életlen képrészek nagyon szép, krémes elmosása. Bár nem keni el a részleteket olyan mértékben, mint a fényerősebb társai, mégis az elmosás jellege nagyon szép, nagyon természetes.

Panasonic LUMIX DMC-GH2 + Voigtlander APO-Lanthar 90/3.5

Kromatikus aberráció nincs, a színvisszaadás természetesnek mondható.

Összefoglalás

Tökéletes optika, de sajnos alig használom, mivel arra amire szántam (szűk tájképek) van jobb objektívem is. Az optikailag jóval gyengébb, viszont sokkal rugalmasabb 14-140mm-es szuperzoom jóval megfelelőbb választás túrázni, mint egy fix sor. Ez persze nem az objektív hibája, semmit nem von le annak értékéből, csupán számomra nem igazán praktikus.

Képeim ezzel az objektívvel: KATT!