Minden itt leírt megállapítás csak micro 4/3 rendszerben (természetesen adapterrel) használva igaz. Fogalmam sincs, hogy ez az objektív hogyan teljesít 24x36mm-en, amire eredetileg szánták.
Felépítés
Kicsi, de jó felépítésű objektív, nagyon könnyedén forgatható fókusz gyűrűvel. A rekeszt fél fényértékenként állíthatjuk, a gyűrű itt is szépen mozog, határozotan ugrik a megfelelő állásba. A szűrőmenet 52mm-es és nem forog fókuszálás közben, ami egyébként az első lencsecsoport mozgatásával történik. A gyári napellenző bajonettel kapcsolódik az objektívhez.
A fenti képen a Canon new FD 85/1.8 napellenzőjével (BT-52) látható, mivel ez jobban illik ahhoz a látószöghöz, amit a kis micro 4/3 szenzoron produkál.
Panasonic LUMIX DMC-GH2 + Canon nFD 50/1.2
Ez az objektív már a “new FD” sorozat tagja, tehát az egész szerkezetet kell a gép bajonettjébe forgatni (mint szinte minden más rendszerben), nem csak egy gyűrűt, ahogy az az “FD” rendszerben szokás volt. Természetesen a két rendszer oda-vissza kompatibilis egymással, nekem az újabb szimpatikusabb.
Rajz
Teljesen nyitva a rajza nem éri el mai f/1.2-es objektívek szintjét, ellenben nagyon szép, karakteresen lágy. Az így készített képek jellemzően az átlagosnál alacsonyabb kontrasztúak, élesek, de a világos részek “ragyognak”. Az életlen részeken megfigyelhető némi kromatikus aberráció is, ami elég tipikus a nagyfényerejű lencséknél, mind a mai napig.
Panasonic LUMIX DMC-GF1 + Canon nFD 50/1.2
Leképzési tökéletlenségeinek köszönhetően ez az objektív zsenális portré optika, mivel szép élesen, de valahogy mégis kellemesen lágyan adja vissza az arc részleteit. Én ezt az “effektet” nagyon szeretem, de nyilván nincs ezzel mindenki így.
Panasonic LUMIX DMC-GH2 + Canon nFD 50/1.2
A háttér rajzolata nagyon szép, ahogy az a fenti két képnél is látszik.
A következő részletek 100%-os nagyítások RAW képekből, GF1 vázzal (12MP), élesítés nélkül:
f/1.2: 
f/1.4: 
f/2.0: 
f/2.8: 
Az első két kép kicsit túlexponált lett, ezért világosabbak. Sajnos teljes nyílás mellett, napos időben, az 1/4000 másodperc nem elég rövid a helyes expozícióhoz. Az mindenesetre jól látható, hogy az objektív f/2.0-án már nagyon szépen, majd egy fényértékkel szűkebben már tökéletesen rajzol, és ez így is marad nagyjából f/8.0-ig. Ennél szűkebb rekesz mellett a diffrakció már érezhetően lágyítja a képet.
Szeretem az ilyen “kétarcú” objektíveket. Ha akarom lágy és puha, ami jól megy a portrékhoz, ha akarom akkor pedig kemény és karcos, ami pedig a tájképekhez illik leginkább.
Panasonic LUMIX DMC-GH2 + Canon nFD 50/1.2
Nappal szemben egészen tűrhetően viselkedik. Számíthatunk ugyan néhány becsillanásra, de ezek általában kicsik, így könnyen javítható, ha zavaróan hatnak. A rekesz nyolc lamellából áll, így a napcsillagoknak is nyolc ága lesz, ha kellően szűkre állítjuk a blendét.
Összegzés
Előbb-utóbb a micro 4/3 rendszer kazalnyi gyártójának elő kell majd rukkolnia egy hasonló optikával (remélem nem a Voigtlander lesz az), addig is, számomra ez a kis Canon nagyon is megteszi. Ki tudja, talán utána is…
Panasonic LUMIX DMC-GH2 + Canon nFD 50/1.2
Képeim ezzel az objektívvel: KATT!
Kedves Miklós!
Én is lelkes használója vagyok a m4/3 rendszernek. Főleg a te blogod (amihez grat!” i like it”) olvasása indított arra az elhatározásra, hogy némi ebay-ezéssel a méregdrága Panasonic m4/3 objektívek helyett pl. Canon nFD lencséket is vásárolhatnék.
Egy nagyon egyszerű kérdésem lenne: a fenti Canon nFD 50/1.2 objektív látószög és fényérték tekintetében, hogyan viszonyul a m4/3 rendszerekhez.
Az én sejtésem, hogy nem kell semmit számolni az 50mm az 50mm és az f1.2 az f1.2.
Köszönettel.:
Agócs Róbert
Egy 50/1.2 az 50/1.2 bármire is teszed. Más kérdés, hogy m4/3 rendszeren úgy rajzol, ahogyan fullframe gépen (vagy filmen) egy 100/2.4. Persze a fényerő nem változik, így bár a képek azonosak, az m4/3-on rövidebb záridő adódik.