Oka van annak, amiért azok az expozciós tartományok terjedtek el az elmúlt évtizedekben, amik. Nem a véletlen műve, hogy javarészt f/1.4-2.8 fixeket és f/2.8-5.6 körül induló zoomokat használtunk kisfilmes gépeinken. Ugyanis ezek, párosítva a legelterjedtebb asa50-400 (ma iso50-400) érzékenységű filmekkel, adták a legnagyobb rugalmasságot mélységélesség és záridő dolgában. Utóbbi nagyjából 1/15 és 1/1000 másodperc közé szokott esni anno.
Panasonic LUMIX DMC-GH2 + Canon nFD50/1.2
A digitális korszak eljövetelekor sok változás nem történt, csupán az elérhető (és használható) érzékenységi tartomány növekedett (felfelé), összhangban a jellemzően sötét zoom objektívek térnyerésével, illetve némiképp növekedett a leggyorsabb elérhető záridő is, jellemzően 1/2000-1/4000 másodperces értékekig. Közben viszont összementek a szenzorok, és nagyon úgy tűnik, hogy ennek bizonyos következményei nem tudatosultak a gyártókban, vagy kényelmi (anyagi?) okokból nem vettek róluk tudomást. Az történik ugyanis, hogy a kisebb szenzorokon ugyanazon rekeszérték mellett nagyobb (szélesebb) mélységélességet lehet elérni, mint amit egy a használt objektívvel azonos látószöget produkáló darab adna 24x36mm-en, azonos rekeszen. Ez ismert tény. Ismeretes az is, hogy a kisebb szenzorok, különösen a nagy pixelsűrűségűek , minősége viszonylag hamar romlani kezd a diffrakciós hatás miatt. Jellemzően f/8-11 az az érték, aminél szűkebb rekeszt már nem célszerű választani.
Mivel azonban a mai napon kereskedelemben lévő “kisszenzoros” objektívek mindegyik a régi sablon szerinti fényerővel rendelkezik, így a fotósok elvesztették lehetőségeik jelentős részét. Nincs szűk mélységélesség és nincs igazi mozgástér sem vele kapcsolatban. Egy f/5.6-ról induló alapzoomon kerek egy fényértéknyit rekeszelhetünk, mielőtt elkezdené a
diffrakció lágyítani a képet. Ennyi lehetőségünk maradt.
Panasonic LUMIX DMC-GF1 + Voigtlander Nokton 25/0.95
A helyzet az, hogy a gyártók “kifelejtették” a rekeszt a fókuszhossz szorzók világából. Ugyanis egy 28-90/3.5-5.6 kisfilmes alapzoom még csak véletlenül sem egyenlő (mondjuk m43-on, mivel azzal könnyű számolni) 14-45/3.5-5.6-ossal. Mint ahogy egy kisfilmes 50/1.4 normál objektív sem egyenlő m43-on egy 25/1.4-es típussal. Nem bizony. Ezeknek 14-45/1.7-2.8-nek és 25/0.7-nek kellene lenniük, hogy a kicsi szenzorokon is megőrizhessük korábbi rugalmasságunkat.
Persze az ilyen fényerő, mégha nem is ad a kisfilmes világtól eltérő mélységélességet, az ott megszokottnál lényegesen gyorsabb záridőket eredményez, amit valahogy kompenzálni illene, kellene. Vélemyényem szerint ezért nem erőlteti ezt senki. Lehetne tovább gyorsítani a záridőket, m43-nál ezt 2 fényértékkel kellene megtenni, ami négyszeres gyorsulás, tehát a mai jellemző 1/4000 helyett 1/16000 másodperc kellene, ami nyilván mechanikus zárakkal nem lenne túl egyszerű. Kézenfekvőbb (és olcsóbb) megoldás lenne az induló érzékenység csökkentése, szintén két fényértékkel, iso100-ról is25-re. (Ezzel szemben sok modern gépnek indul az érzékenységi tartománya iso160-200-nál.) Persze lehetne használni ND szűrőket is, de az milyen béna lenne már… nem?
Panasonic LUMIX DMC-GF1 + Voigtlander Nokton 25/0.95
Mára a kisszenzoros gépek bőven kinőttek a gagyi kategóriából, a szenzoraik sok tekintetben vetekszenek a nagyokkal. Ideje lenne eléjük igazán rájuk szabott objektíveket tenni. Egy 25/0.7-es normál objektív semmivel sem lehetne drágább sem nagyobb, mint egy 50/1.4-es, amint minden gyártó végtelen mennyiségben gyárt. Mekkora egy 50/1.4 legnagyobb hasznos nyílása? Hát 50/1.4= 35,71mm, igaz? És mekkora lenne egy 25/0.7-es objektívé? Ugye.
Szóval, ha kicsi a szenzor, akkor KELL a nagy fényerő, amihez pedig KELL az alacsony érzékenység. Pont.
Birdie-éket ezzel bombázom már nemtommióta, és előbb-utóbb meg is fognak verni érte.