Állványgyűrű

Most, hogy közeleg az Olympus M.Zuiko Digital 60/2.8 makró objektív bemutatása, időszerűnek érzem leírni, hogy miért nem vennék makó objektívet állványgyűrű nélkül.

Canon nFD 200mm f/4 macro 1:1

A rutintalan fórumguruk erre rögtön rávágják, hogy az állványgyűrű azért jó, mivel így az objektív súlya nem terheli a váz bajonettjét, ha a gép állványon van. Marhaság! :)

Két okból hasznos, ha van állványgyűrűnk, és mindkét ok a kompozíciós lehetőségekből, és nem a fényképezőgépünk szükségtelen védelméből fakad.

1.: Gyűrű segítségével úgy lehet változtatni a képkocka elfordulásán, hogy közben az optikai tengely azonos helyen marad. Ez nem is annyira a fekvő- és álló formátumok közti gyors váltás miatt fontos, hanem akkor, ha csak pár fokot kell állítani. Ha a kompozíció már majdnem jó, de még kicsit csálé a téma, vagy épp túl függőleges, akkor a gép elforgatásával ezt könnyen orvosolhatjuk anélkül, hogy közben a téma eltűnne a kereső elől. Ha ugyanis a forgatást az állványfejnél végezzük, tehát az optikai tengelytől centiméterekre eső forgásponton, akkor a viszonylag közeli téma részben vagy egészben kikerülhet a “célkeresztből”. Ilyenkor lehet az egész állványt arrébb tolni egy-két centit, ami például egy tisztességes mezőn nem is annyira könnyű. Ráadául ilyenkor szinte biztos, hogy a három láb nem marad abban a síkban, amiben eredetileg volt, így lehet elölről kezdeni az egészet.

Mozgó témát úgy szoktam követni, hogy mind az állványfejet, mind a gyűrűt kilazítom. Az állványfejjel követem a téma helyváltoztatását, míg a gyűrűben történő forgatással az orientációját. Jó példa erre a fűszálon felfelé mászó rovar, melynek súlya alatt a fűszál fokozatosan lehajlik, ahogy egyre fentebb ér.

Értelemszerűen mindez nem lenne lehetséges (ilyen gyorsan és egyszerűen), ha a gépet csak az optikai tengelyen kívüli pont körül tudnám forgatni.

Snowdrops in love

Panasonic LUMIX DMC-GH2 + Canon nFD 200/4.0

2.: A fent leírt követési folyamat, de akár statikus témák pontos, vertikális komponálása is nagyon nehézkes, ha a gömbfej a terhelést nem a középpontja felettről kapja. Ha ugyanis jó cserelapkát használunk, akkor azt be tudjuk állítani úgy, hogy a gép és objektív páros tömegközéppontja pont a gömb felett legyen. Ilyenkor, ha kilazítjuk a fejet, viszonylag kis nyomaték ébred (hiszen gyakorlatilag nincs erőkar), és a gép nem akar azonnal lefordulni a gömb körül valamelyik irányba. Ilyen beállítások mellett könnyű a gömbfejet finoman mozgatni, nem kell vele küzdeni. Ha viszont a gömbejnél fordítjuk az elrendezést vertikálisba, akkor a gömbfej “szára” és a fényképezőgép magassága miatt már jelentős erőkaron hat a felszerelés súlya, ami miatt állandóan le akar billenni valamerre. Az ilyen helyzet nagyon idegesítő tud lenni, mivel vagy nem lazítjuk ki a fejet eléggé, és akkor a darabos mozgása miatt nehéz precízen komponálni, vagy kilazítjuk, de akkor pedig egyfolytában a lebillenéssel kell küzdenünk. Sehogy sem jó.

Moss

Panasonic LUMIX DMC-GH2 + Canon nFD 200/4.0

Hát ezért kell az állványgyűrű makrózáshoz, függetlenül attól, hogy az adott objektív 50 vagy épp 2000 grammot nyom. Ezért lehet a mai összes professzionális makró objektívhez állványgyűrűt venni (vagy kapni az objektív részeként), és nem lehet komolyan venni terepi használatra olyan típusokat, amihez nincs ilyen opció.

Néhány régi makróm megtalálható például itt.

This entry was posted in Objektív. Bookmark the permalink.

2 Responses to Állványgyűrű

  1. zsé. says:

    gyönyörűek ezek a makrók!

    • Rabi Miklós says:

      Köszi! Volt idő, amikor szinte csak ilyeneket csinálgattam. De aztán egy idő után azt vettem észre, hogy mindig ugyan azt a néhány kompozíciós technikát alkalmazom, és ráuntam. :)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>