Az első specialista

A micro 4/3 rendszer kezdi egyre jobban kiforrni magát. A “kötelező” leckék letudása után eljött a kevésbé populáris objektívek bemutatásának ideje, így a rendszer lassan az olyan fotósok számára is érdekes lehet, akik valami kevésbé általános témára specializálódtak. Az első ilyen objektív az Olympus M.Zuiko Digital 75/1.8 lett, ami elsősorban stúdió portrékra, beltéri sport rendezvényekre ajánlott látószöget (és fényerőt) kínál. Persze némi kreativitással, mint ahogy az összes egyéb látószög, ez is használható szinte minden másra is, de azért jellemzően ez a két terület az, ahol igazán jól teljesíthet.

A menő fém borítás és az első hírek szerint kiemelkedő optikai teljesítmény ellenére is úgy gondolom, hogy viszonylag kevesen fogják majd használni (és persze jóval többen megvenni), ami teljesen rendben van, hiszen ez már nem egy általános célokra készült objektív, nincs rá mindenkinek szüksége. Többek számára a hamarosan megjelenő nagyfényerejű Panasonic telezoom jobb és rugalmasabb eszköz lehet erre a tartományra, míg másoknak, beleértve magamat is, ez már egy kicsit hosszú pl. utcai életképekhez, elcsípet portrékhoz. Nem lehet vele elég közel menni.

Matyi

Canon EOS 5D mark II + Sigma EX DG 150/2.8 HSM macro

Nincs semmi baj ezzel a látószöggel, szép portrékat lehet vele készíteni, de szerintem utcára már túl hosszú. Bízom benne, hogy majd egyszer elkészül egy hasonlóan jó minőségű, igazán nagyfényerejű (mondjuk f/1.4 vagy gyorsabb), 45-50mm-es objektív is. Jó persze a jelenlegi Olympus 45/1.8 is, de kicsit olcsó a felépítése, és értelmetlenül kicsi (mi értelme van egy objektívet a saját bajonettjénél kisebb átmérőjűre tervezni?) is.

Ami viszont megdöbbentő, az a 75/1.8 ára. Az első képen látható összeállítás ára majdnem eléri azt, amit az alatta lévő portréhoz használtam. Igen, a második összeállítás nagyobb és sokkal nehezebb, nem stabilizált (bár már van OS verzió is, de drágábban, persze), viszont bitang jó teljesítményre képes.

Ha a Nikon tényleg előáll egy belépő szintű 24x36mm-es szenzorral szerelt géppel (D600?), jó áron (1500USD?), akkor mindenkinek, aki számára nem létkérdés a teljes felszerelés kis mérete és súlya, komolyan el kell majd gondolkodnia a lehetőségein.

This entry was posted in micro 4/3. Bookmark the permalink.

2 Responses to Az első specialista

  1. madgie says:

    “mi értelme van egy objektívet a saját bajonettjénél kisebb átmérőjűre tervezni?”

    Kérdezd a Sony-t, náluk még a gép is kisebb méretű (magasságban), mint maga a bajonett :D

    Egyébként a 45/1.8 mérete teljesen rendben van, más kérdés, hogy nem a suta, csúnyácska GH vázakra való, hanem mondjuk egy tömör kis G3-ra.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>