Addig szuggeráltam a gépem, míg tényleg bepöttyösödött a szenzora. Mivel ritkán használok szűk rekeszt, így a probléma nem volt igazán súlyos. Szerencsétlenségemre lőttem egy “fehér falas tesztképet” f/22-es rekeszen, és az eredmény beleégett az agyamba. Cselekednem kellett. 
Épp a közelben volt dolgom, így beadtam a gépem egy szenzor takarításra az ArtWork-höz, ahol egy kézi autómosás áráért és ideje alatt, szépen le is takarították.
Attól függetlenül, hogy egy szenzortisztítás nem jelent leküzdhetetlen feladatot, eddig sosem volt rá szükségem. A Canon 5D mark II vázam szenzorát kb. havonta megfújkáltam körtepumpával, de a micro 4/3 vázaimhoz hozzá sem kellett nyúlnom. (Hoppá! A jellemzően tág munkarekeszek miatt a kisebb szenzorral szerelt gépek sokkal jobban bírják a port, mint a nagy tesók. Erre eddig nem is gondoltam…) A Canon szenzorán volt pár olajcsepp is, talán 4-5 darab, de a számuk két év alatt sem változott. Szerencsés helyen is voltak: ritkán látszódtak a kész képen.
Tehát, bár nem nagy ügy letakarítani vagy letakaríttatni a szenzort, sajnálatos, hogy egyáltalán foglalkozni kell vele. A konkurencia és a Nikon saját további típusai is jól mutatják, hogy a szenzor koszolódása ma már nem természetes velejárója a fotózásnak.
A megbeszélés, ami miatt a környéken voltam, a tervezettnél hamarabb véget ért, így a takarítás elkészültéig maradt még egy kis időm sétálni a Moszk… izé… Széll Kálmán téren. Nem voltam itt vagy húsz éve. Borzasztó, ahogy az a hely kinéz, alig 5 percnyi sétára a Vártól. Kaotikus, koszos, ronda. Igazi fotós paradicsom. Lőttem is pár képet a tábla gépemmel.
Apple iPad (3. generáció)
Vicces dolog egy majdnem A4 méretű lappal fényképezni. Kevés ennél alkalmatlanabb formavilágot tudok erre a feladatra elképzelni. A felvételeket a Snapseed alkalmazással dolgoztam fel, amit továbbra is jópofa dolognak tartok.
Apple iPad (3. generáció)
Mindenképp vissza kell egyszer jönnöm erre a környékre fényképezni!
