Volt szerencsém élőben látni és hallani, ahogyan a hegymászásról beszél. Azt mondta, hogy ahhoz kell a legnagyobb erő, hogy feladd a csúcsmászást, ha a körülmények nem olyanok. Kimondhatatlanul sajnálom, hogy most, több korábbi mászásával ellentétben, nem volt meg benne ez az erő és ez a belátás.
Olympus XZ-1
Figyeltem miközben beszélt, az arcát, a gesztusait. Nyilvánvaló volt, hogy Erőss Zsoltból nem lesz reszketeg, görcsös kezében a villamoson botot szorongató bácsika. Nyilvánvaló volt, hogy akinek ez az élete, annak majd ez lesz a halála is.
Sokan fohászkodnak most Erőss Zsolt hazatéréséért. Nem értik a lényeget. Ő ott van otthon. Nyolcezer felett.
Nem baj Miki, te érted a lényeget.
Ha valakiknek gyerekei születnek, a saját megszállottsága kapjon korlátokat! A gyereket nem csak megcsinálni kell, hanem fölnevelni. Azt, hogy hol van neki az otthon, talán a piciktől kellett volna megkérdezni.
Kedves Norbert, amit írsz, az olyan, amilyenből most rengeteget olvasni a hír kapcsán. Az az érzésem, (majdnem) mindenki jobban tudja másnak hogyan kellene jól élnie (jól halnia). Azonban inkább az van, hogy ezalatt emberek milliói herdálják el az életüket a nagy semmire. És mintha nem is vennének tudomást arról, hogy végül úgyis mindenki meghal, és bármikor is legyen az, többnyire korábban történik, mint kellene. Az utolsó mondatod, bár érzelmileg valóban van manipulációs hatása, szerintem nem releváns. Emberek sokasága nő fel csonka családban, sokkal banálisabb okok miatt.
A világnak szüksége van az olyan őrültekre, mint amilyen Erőss Zsolt is volt. Akik képesek (vagy inkább képtelenek nem) feláldozni saját sorsukat egy kitűzött célért. A tűz ami bennük ég, és ami végül mindig felemészti őket és azokat, akik körülöttük állnak, változtatja meg, és talán teszi jobb hellyé a világot.
Hogy értelmes cél-e oxigén nélkül, egy lábbal, a világ legmagasabb pontjaira mászni, nem tudom. Azt viszont tudom, hogy a megszállottság, ami felhajtotta ezekre a csúcsokra, pont ugyan az, ami embert küldött az Újvilágba, a Holdra, vagy épp a Mariana-árokba.
Nem kell, hogy sokan ilyenek legyenek, de kellenek az ilyen emberek. Az áldozatuk (és a családjuké) pedig tiszteletet érdemel, még akkor is, ha elbuktak az úton.
Kevés józan hangot hallani ez ügyben, inkább a romantika dominálnak. Az önfeláldozásnak lehet értelme – ha avval sok másik embert mentek meg. Az a vélemény pedig, hogy “emberek milliói herdálják el az életüket a nagy semmire” semmi másról nem szól, mint írójának boldogtalanságáról. Ez talán egy kongói gyerekkatona, egy szudáni rabszolga vagy egy bangladesi sweatshop munkás esetében részben igaz lehet, de egyébként meg lehet találni a boldogságot a mindennapi rutinban is. Azt meg pont Erőss Zsolt példája, az előző kilenc nyolcezres, bizonyítja, hogy el lehet érni a csúcsokat és vissza lehet térni – az áldozat fölösleges.
Ítélkezés nélkül, hiszen nem tudjuk, hogy működik az elme 8000 fölött, ki kell mondani: Erőss Zsolt hibázott, és lehetséges, hogy hibája fiatalabb társa halálához is hozzájárult.
Amikor áldozatról beszélek, nem kimondott az önfeláldozásra gondolok, hiszen az nyilván (ebben az esetben) értelmetlen, és nem is lehetett cél. Viszont az életformája rengeteg áldozatot és lemondást követelt tőle és a környezetétől, függetlenül az egyes utak sikerességétől vagy épp kudarcától. Én ezekre az áldozatokra gondoltam, amiket meghozott/meghoztak már az előző mászások alkalmával is.
Hogy mi történt odafent, azt sosem fogjuk megtudni, de hajlok rá, és ezzel is kezdem a fenti posztot, hogy nem tudta elengedni a célt.
Kiss Péter ügye más tészta. Sokkal szomorúbb.
Földes cikke az indexen: http://index.hu/velemeny/2013/05/23/eross_zsolt_tovabb_emelkedett_a_szokasosnal/
Aki meg nem érti mit miért tesznek a hegymászók, de esetleg érdekli, olvashat ilyen irányú irodalmat, pl. Földest, vagy akár Messnert. Mert a hétköznapi ember szempontrendszerével általában tisztában vagyunk, a magashegyi mászók szempontjaival viszont egyáltalán nem. Én sem. Így meg fölösleges is beszélni róla tovább.
Igen érdemes olvasni őket, meg Kukuczkát, Piotrowskit, Krakauert, Diembergert, Hillaryt és a többieket. Akik nem istenek, úgyhogy nyugodtan lehet beszélni róluk.
Történetesen emberi sorsokkal dolgozom az élet árnyékos oldalán. Zsolt és Péter halála megrázó, mégis nemes és felemelő. Ott pihennek, ahová mindig vágytak, jelekké váltak. És amikor a csúcsok felé fordulunk, rájuk is gondolunk.
Ha valaki védőfelszerelés nélkül táncolja magát végig kötélen a Niagara-vízesés felett, megbírságolják.
Ha valaki oxigénpalack nélkül és fál lábon megy fel 8000 fölé, nemzeti hőst csinálnak belőle.
Azt hiszem, nincs több kérdésem.
Ha valaki védőfelszerelés nélkül egyensúlyoz kötélen a Niagara felett, megbírságolják.
Ha valaki oxigénpalack nélkül és fél lábbal merészkedik 8000 m fölé, nemzeti hőst csinálnak belőle.
Azt hiszem, nincs több kérdésem…
Aki pedig hetente részegre issza magát és rettegnek tőle a gyerekei, ingyenes orvosi kezelést kap. A kocsmáros pedig aki kiszolgálja a kölköket bagóval és piával, a település megbecsült vállalkozója. És így tovább…
Zsoltnak, Péternek és a többieknek, akik a hegyen pihennek, élniük kellene és élhetnének. Mégis milliószor érdemesebb így elmenni, mint saját rabszolgasorsunkba belesenyvedni…
Ha engedéllyel egyensúlyoz, akkor gondolom nem büntetik meg. Ha “csak úgy”, akkor nyilván igen.
Na, ezeket a hegyeket sem szabad “csak úgy” megmászni, csakis engedéllyel.
Eleinte a “konzervatív” tábort erősítettem és ki voltam akadva, hogy családos ember hogy teheti ki magát ilyen veszélyeknek. Igen, ez a része valóban fájdalmas és szomorú és talán van is némi igazság abban, amit ezek a vélemények tükröznek. De idővel egyre többet tudtam meg Zsoltról és a hegymászásról, és most úgy gondolom, egy fantasztikus egyéniséget veszítettünk el. Ez a fotó is visszatükrözi azt a boldog, jólelkű tekintetet, amilyen ő lehetett. Neki ez volt az élete, ő más dimenziókban gondolkodott mint mi “földi halandók”. Így nem ítélkezhetünk felette. Hogy mit adott nekünk? Példamutatást akaraterőből, kitartásból, és nem utolsó sorban képeket, élményeket olyan különleges helyekről, ahová mi valószínűleg soha sem fogunk eljutni. Sajnálom, hogy nem lehettem ott valamelyik előadásán és hogy egy ilyen szomorú esemény kapcsán ismeretem meg őt jobban.
Mikor tavaly meséltem a feleségemnek az előadásáról, azt mondtam, hogy olyan volt mint egy mosolygó szikla. Soha életemben nem láttam nála nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb embert. Hülyén hangzik, de áradt belőle a szerénység és a béke.
Én ezt írtam nemrég a népszerű közösségi oldalra:
“Hegymászókkal kapcsolatban :
Én érző embernek tartom magam, és higgyétek el, senkinek nem akartak megfelelni, nem voltak felelőtlenek, és nem a bajt keresték, hanem egész mást, de már régen meg is találták, OTT-ABBAN. Nehéz megfogalmazni mi az, de akiből már valaha kihozta azt a számomra definiálhatatlan dolgot, akkor az az illető szeretne minél többször abba a szenzációs érzelmi-fizikai-szellemi kavalkádba, vagy épp egyszerűségbe jutni.
Már látva a sok beírást, gondoltam véleményezek én is, mert kevés jó irányban gondolkodót láttam. Ja és nem vagyok atomtudós, hogy ilyen okosságokat tudok írni, csak egyszerűen KURVABIZTOS VAGYOK BENNE HOGY EZ VAN.
És én örülnék a legjobban ha rengeteg ember találna számára ilyen szintű dolgot, mint ők.
Puszi”
Elnézést a szolid káromkodásért