Szép dolog a realizmus, de nem mindig célravezető. Ha már unod a karcosan éles, hatalmas mélységélességű képeket, akkor itt az ideje, hogy elkezd nyitva használni az objektívjeidet. Rengeteg előnye van annak, ha így teszel.
Canon EOS 5D mark II. + Canon EF 70-200/4L IS USM
Talán a legnyilvánvalóbb hatása, hogy a tág blende okozta szűk mélységélesség segít kiemelni a témát a környezetéből, így a szemlélő figyelme biztosan a választott témára összpontosul. De ez csupán az egyik fele a történetnek. A másik, és számomra sokkal értékesebb hozadéka a nyitott rekesszel történő fényképezésnek az optikai hibák felerősödése. Köztudott, hogy szinte minden objektív leképzési tulajdonságain javít, ha két-három fényértéknyit szűkítünk rajta. Közepes rekeszértékek környékén a jobb objektívek szinte optikai hibától mentesen rajzolnak, amit ma divat lett szeretni, de szerintem túl sokszor ad unalmas, steril megjelenést egy képnek.
Panasonic LUMIX DMC-GH2 + Voigtlander Nokton 25/0.95 MFT
Ezzel szemben, a nyitott rekesszel készült felvételeknek valami különös ízt kölcsönöz a sötétedő és lágy sarkok, a kromatikus és szferikus hibák objektívenként változó elegye. Különösen igaz ez a fényerős, régi objektívekre, amik néha egészen elképesztő világot festenek a szenzorunkra.
Panasonic LUMIX DMC-GH2 + Canon nFD 50/1.2
Sajnos manapság mindenki az élesség megszállottja, így az objektíveknél egyre inkább a műszaki tökéletesség dominál a karakteres leképzéssel szemben. Persze nem kötelező mindig a legújabbat venni, így azon túl, hogy jelentős összeget takaríthatunk meg, még vissza is csempészhetünk némi régies ízvilágot a képeinkbe.
Nikon D600 + Nikon AF Nikkor 85/1.4D
A lényeg, hogy tudd és merd feladni az optikai tökéletesség hajszolását, valami sokkal érdekesebb, sokkal varázslatosabb kedvéért!
Néha. 
